Pályára lép többek között az Arsenal, a Liverpool, a Manchester United és a Real Madrid…
Manuel Neuer hibája sokba került a bajoroknak…
A Rossoneri féltucat gólig meg sem állt…
A kapusnak esélye sem volt a hárításra!
Az elején rájuk ijesztettek, de a katalánok hozták a kötelezőt a végén
Lassan minden PL-topcsapattal hírbe hozták…
Ezzel a sikerrel az MTK fellépett a dobogó legalsó fokára!
A magyar labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) 13. fordulójában a Pascal Jansen vezette Ferencváros a Gera Zoltán által irányított Kecskemét otthonában lépett pályára.
A mérkőzés első lehetősége a Ferencváros előtt adódott, a 7. percben Rommens beadása után Varga Barnabás bólintott kapura, fejese azonban nem volt túl erős, így Kersák könnyedén védett. A 23. percben ismét Varga próbálkozott Zachariassen átadását követően, de ezúttal lábbal, a lövését blokkolta az egyik kecskeméti védő, majd ezután Abu Fani elég gurította a labdát, aki 16 méterről jócskán a léc fölé lőtt. A 37. percben a Kecskemét részéről láthattunk próbálkozást, Lukács passzolt Kovácshoz, aki néhány igazítás után lőtt a tizenhatos vonala előtt, a labda nem sokkal, de elsuhant a léc felett. Az első félidőben végül nem született gól egyik fél részéről sem.
A fordulás után gyorsan megszerezhette volna a vezetést a Kecskemét, a 47. percben Zeke játszotta meg Lukácsot, aki a kapu felé fordult, ám nagy helyzetben szörnyen találta el a labdát, így jócskán célt tévesztett. Az 52. percben egy beadást követően Varga Barnabás elé pattant a labda, aki néhány méterről eresztett meg egy lövést, Kersák hatalmas bravúrral a felső lécre tolta. A 62. percben emberhátrányba került a Ferencváros, ekkor Kady Borges megkapta a második sárga lapját. A 65. percben Lukács előtt adódott lehetőség, a hazaiak támadója végül az oldalhálót találta el, majd a 68. percben ismét ő puskázott el egy helyzetet. A 74. percben Maigáról Pálinkás elé került a labda, aki óriási ziccerben nagyon csúnyán a kapu mellé lőtt. A sok kihagyott ziccer megbosszulta önmagát, a 85. percben megszerezte a vezetést az emberhátrányban játszó Ferencváros! Saldanha ugratta ki remek ütemben Kehindét, aki elvitte Kersák mellett a labdát, majd az üres kapuba gurított (0-1). A hosszabbításban még két komoly lehetősége is volt a Kecskemétnek, a 90+1. percben Lukács Dániel lövését védte bravúrral Dibusz, majd a 90+3. percben Zeke beadása után Pálinkás bólintott kapura, Dibusz Dénes ismét óriásit hárított. A Ferencváros tehát tíz év után három ponttal távozhatott a Kecskemét otthonából.
Kecskeméti TE – Ferencvárosi TC 0-1 (0-0)
Helyszín: Széktói Stadion (Kecskemét); Vezette: Káprály Mihály
Gólszerzők: – ill. Kehinde (85.)
Sárga lap: Katona (36.), Pálinkás (49.), Rjasko (49.), Bocskay (62.) ill. Kady Borges (35., 62.)
Kiállítás: – ill. Kady Borges (62.)
Kecskemét: Kersák – Rjasko, Belényesi, Katona L. – Nagy (Májer 86.), Vágó (Bocskay 46.), Nikitscher, Zeke – Lukács, Pálinkás, Kovács (Katona B. 82.). Vezetőedző: Gera Zoltán
Ferencváros: Dibusz – Makreckis (Traoré 80.), Botka, Gartenmann, Ramírez (Kaján 80.) – Rommers, Abu Fani (Maiga 67.) – Zachariassen (Kehinde 67.), Kady Borges, Civic – Varga (Saldanha 68.). Vezetőedző: Pascal Jansen
Videós összefoglaló:
A 13. forduló végeredményei:
Péntek:
Nyíregyháza – MTK Budapest 2-0
Szombat:
Zalaegerszeg – Puskás Akadémia 4-2
Debrecen – ETO FC Győr 2-2
Újpest – Paks 0-0
Vasárnap:
Diósgyőr – Fehérvár 1-0
Kecskemét – Ferencváros 0-1
A bajnokság aktuális állása:
Pályára lép többek között az Arsenal, a Liverpool, a Manchester United és a Real Madrid…
Manuel Neuer hibája sokba került a bajoroknak…
A Rossoneri féltucat gólig meg sem állt…
A kapusnak esélye sem volt a hárításra!
Az elején rájuk ijesztettek, de a katalánok hozták a kötelezőt a végén
Lassan minden PL-topcsapattal hírbe hozták…
Ezzel a sikerrel az MTK fellépett a dobogó legalsó fokára!
Az Arsenal menedzsere szerint még nagyon szoros a bajnokság
Nem ez az első ilyen produkció a spanyol csapatról
Gera Zoltán korábbi csapatától erősítene…
A vezetőség egyre elégedetlenebb a spanyol szakember munkájával
Vajon véget ér a blancók pechszériája?!
Utolsó helyen zártak a csoportban…
A Bayern München is figyeli a játékost!
Így alakulhatnak a csoportok…
A védelmét erősítené meg a portugál szakember…
Nem sokat tétlenkedett…
Több mint meglepő átigazolás lenne, főleg januárban…
Újabb felkészülési meccset vívnak…
Sorsdöntő kupameccs következik szerdán Lipcsében…