A vezetőség egyre elégedetlenebb a spanyol szakember munkájával
Vajon véget ér a blancók pechszériája?!
Utolsó helyen zártak a csoportban…
A Bayern München is figyeli a játékost!
A védelmét erősítené meg a portugál szakember…
Nem sokat tétlenkedett…
Több mint meglepő átigazolás lenne, főleg januárban…
A német bajnokság (Bundesliga) 10. fordulójának vasárnapi játéknapján a VfB Stuttgart és az Eintracht Frankfurt csapott össze egymással.
(Photo by Alex Grimm/Getty Images)
Már a 4. percben megszerezhette volna a vezetést a vendégek, miután egy hosszú indítást Marmoush tudott begyűjteni, de elhibázta az ígéretes lehetőséget, kevéssel a kapu jobb oldala mellé lőtt. A hazaiak részéről az első veszélyesebb lehetőség a 18. percben alakult ki, amikor Führich beadását Demirovic fejelte kapura, de a labda a felső léc tetejét találta el. Nem sokkal később még nagyobb helyzet adódott a Stuttgart előtt, a játékvezető ugyanis büntetőt ítélt a Stillerrel szemben elkövetett szabálytalanság miatt. A labda mögé Demirovic állt, a gyengén elvégzett büntetőjét azonban Trapp hárítani tudta. A 38. percben ismét a hazaiak tudtak veszélyeztetni, miután Millot fordult be a labdával a tizenhatoson belül, de a lövése a léc felett szállt el. A kihagyott lehetőségek még a szünet előtt megbosszulták magukat, egy Frankfurt szöglet után ugyanis Ekitike érkezett lendületből és fejjel a kapuba “bombázta” a labdát, 0-1!
A második játékrész elején aztán még nagyobb gondba került a Stuttgart! Az 56. percben a jobb szélről érkezett egy beadás, ami az egyik védő lábáról Brown elé pattant, neki pedig csak az üresen maradt kapuba kellett passzolnia, 0-2! A 62. minutumban pedig már három gól volt a különbség a felek között! Marmoush végezhetett el szabadrúgást 26-27 méterre a kaputól, ő pedig a sorfal felett a jobb sarokba továbbította a labdát, 0-3! A 70. percben közelebb zárkózhatott volna a Stuttgart, Touré varázslatos passza után ugyanis Demirovic került ziccerbe, de a lövése a felső lécet találta telibe. A rendes játékidő utolsó perceiben legalább a becsületgól összejött a nagyot küzdő hazaiak számára, miután Vagnoman megpattanó lövése utat talált Trapp kapujába, 1-3! Sőt, a 90. percben már csak egy gól volt a különbség a felek között! Stiller fejelte a labdát a tizenhatoson belül Woltemade elé, ő pedig a védője szorításában a kapu bal oldalába tudta lőni a labdát, 2-3! A 97. percben ugyan megszerezte harmadik gólját a Stuttgart, de Führich centikkel lesen tartózkodott a passz pillanatában, így a Frankfurt nagy szerencsével végül el tudta vinni a három pontot az MHP Arénából.
VfB Stuttgart – Eintracht Frankfurt 2-3 (0-1)
Helyszín: MHP Arena Vezette: F. Zwayer
Gólszerzők: Vagnoman (86.), Woltemade (90.) ill. Ekitike (45.), Brown (56.), Marmoush (62.)
Sárga lapok: Chabot (57.), Millot (87.) ill. Tuta (26.), Chaibi (90+2.)
Kiállítás: –ill.-
VfB Stuttgart: Nübel – Mittelstädt, Chabot, Rouault (Hendriks 75.), Vagnoman – Stiller, Karazor (Diehl 61.) – Führich, Millot, Rieder (Touré 61.) – Demirovic (Woltemade 75.) Vezetőedző: Sebastian Hoeness
Eintracht Frankfurt: Trapp – Tuta, Koch, Theate – Collins (Bahoya 78.), Skhiri, Larsson (Götze 56.), Brown (Matanovic 85.) – Dina Ebimbe (Knauff 46.), Ekitike (Chaibi 78.), Marmoush Vezetőedző: Dino Toppmöller
A mérkőzés összefoglalója:
A 10. forduló eredményei és további programja:
Péntek:
Union Berlin – Freiburg 0-0
Szombat:
Mainz – Borussia Dortmund 3-1
St. Pauil – Bayern München 0-1
VfL Bochum – Bayer Leverkusen 1-1
Werder Bremen – Holstein Kiel 2-1
RB Leipzig – Borussia Mönchengladbach 0-0
Vasárnap:
Augsburg – Hoffenheim 0-0
VfB Stuttgart – Eintracht Frankfurt 2-3
19:30 Heidenheim – Wolfsburg
A bajnokság aktuális állása:
A vezetőség egyre elégedetlenebb a spanyol szakember munkájával
Vajon véget ér a blancók pechszériája?!
Utolsó helyen zártak a csoportban…
A Bayern München is figyeli a játékost!
Így alakulhatnak a csoportok…
A védelmét erősítené meg a portugál szakember…
Nem sokat tétlenkedett…
Több mint meglepő átigazolás lenne, főleg januárban…
Újabb felkészülési meccset vívnak…
Sorsdöntő kupameccs következik szerdán Lipcsében…
Két magyar játékos csapat is összecsap egymással…
Ezzel szemben az AS Roma egymás után negyedszer maradt pont nélkül!
Lehet, hogy ebben a naptári évben már nem léphet pályára!
A Fenerbahce kihasználta a listavezető ősi rivális Galatasaray botálását…
Ruben Amorim beszélt játékosa állapotáról
Egy ajánlat a hírek szerint már ott van az asztalon
Az Inter elleni találkozón esett össze…
Szerződése még két évig érvényes lenne, de látványosan keveset játszik a szezonban…