Pályára lép többek között az Arsenal, a Liverpool, a Manchester United és a Real Madrid…
Manuel Neuer hibája sokba került a bajoroknak…
A Rossoneri féltucat gólig meg sem állt…
A kapusnak esélye sem volt a hárításra!
Az elején rájuk ijesztettek, de a katalánok hozták a kötelezőt a végén
Lassan minden PL-topcsapattal hírbe hozták…
Ezzel a sikerrel az MTK fellépett a dobogó legalsó fokára!
A magyar válogatott tagjai hétfőn kezdték meg összetartásukat Telkiben a soron következő két Nemzetek Ligája-mérkőzés előtt…
(Photo by Sebastian Frej/MB Media/Getty Images)
Kedden az MLSZ Telkiben tartott sajtótájékoztatót, amelyen a német másodosztályban szereplő Eintracht Braunschweig csatára, Szabó Levente, és a török Galatasarayban futballozó Sallai Roland állt a kamerák elé.
“Nagyon nehéz lesz Hollandiában, de itthon se volt egyszerű. Hasonló, kompakt játékra készülünk a világ egyik legjobb együttese ellen, mint a Puskás Arénában. Ugyanazt a stabilitást szeretnénk nyújtani hátul, ezt nem adhatjuk fel, mert ha kinyílunk, olyan meccs lehet belőle, mint Németországban, ezt pedig mindenképpen szeretnénk elkerülni. Nagy dolog a NL élvonalában szerepelni, szeretnénk ezt meghosszabbítani a harmadik idényre is” – szögezte le a Galatasaray szélsője.
A 27 éves támadó kifejtette, kezd belerázódni a fizikális és intenzív török ligába és hatalmas dolognak tartja, hogy olyan patinás klubban játszhat, mint a Galatasaray, melyben igazi sztárokkal futballozhat együtt. Úgy vélte, a legjobb döntést hozta a fejlődése szempontjából, amikor szeptemberben az isztambuli gárdához igazolt.
Eközben az újonc Szabó elárulta, semmi meglepőt nem tapasztalt pályafutása első válogatottbeli felkészülése során. Mint fogalmazott, nem ismeretlen közegbe került, jó volt találkozni régi csapattársakkal és barátokkal:
“A Braunschweig több meccsemet is megnézte a Diósgyőr színeiben, a német klubnak konkrét elképzelései voltak velem. Az ott mutatott formámat a válogatottban is szeretném megtartani” – mondta a 25 éves csatár, aki elárulta, csupán egy kisebb görcs miatt cserélték le a hétvégi bajnokin, melyen gólpasszt adott a Hamburger SV ellen 3-1-re megnyert mérkőzésen.
A magyar csapat szombaton lép pályára Amszterdamban Hollandia válogatottja ellen, három nappal később pedig Németország legjobbjait fogadja a Puskás Arénában.
🗣️Sallai Roland: “Zsinórban másodjára szerepelünk az NL legmagasabb divíziójában, amire remélem, mindenki nagyon büszke! Óriási dolog lenne a következő NL-t is az A ligában kezdeni, de nagyon nehéz feladat áll előttünk és reálisan nézve nem mi vagyunk az esélyesek!” #csakegyutt pic.twitter.com/jhaTvnN8ov
— MLSZ (@MLSZhivatalos) November 12, 2024
Pályára lép többek között az Arsenal, a Liverpool, a Manchester United és a Real Madrid…
Manuel Neuer hibája sokba került a bajoroknak…
A Rossoneri féltucat gólig meg sem állt…
A kapusnak esélye sem volt a hárításra!
Az elején rájuk ijesztettek, de a katalánok hozták a kötelezőt a végén
Lassan minden PL-topcsapattal hírbe hozták…
Ezzel a sikerrel az MTK fellépett a dobogó legalsó fokára!
Az Arsenal menedzsere szerint még nagyon szoros a bajnokság
Nem ez az első ilyen produkció a spanyol csapatról
Gera Zoltán korábbi csapatától erősítene…
A vezetőség egyre elégedetlenebb a spanyol szakember munkájával
Vajon véget ér a blancók pechszériája?!
Utolsó helyen zártak a csoportban…
A Bayern München is figyeli a játékost!
Így alakulhatnak a csoportok…
A védelmét erősítené meg a portugál szakember…
Nem sokat tétlenkedett…
Több mint meglepő átigazolás lenne, főleg januárban…
Újabb felkészülési meccset vívnak…
Sorsdöntő kupameccs következik szerdán Lipcsében…