Pályára lép többek között az Arsenal, a Liverpool, a Manchester United és a Real Madrid…
Manuel Neuer hibája sokba került a bajoroknak…
A Rossoneri féltucat gólig meg sem állt…
A kapusnak esélye sem volt a hárításra!
Az elején rájuk ijesztettek, de a katalánok hozták a kötelezőt a végén
Lassan minden PL-topcsapattal hírbe hozták…
A magyar U19-es válogatott ezekben a napokban Andorrán szerepel a korosztályos Európa-bajnoki selejtezőtornán…
(Photo by Jane Barlow/PA Images via Getty Images)
A magyar U19-es válogatott a nehéz kezdés ellenére 3-1-re legyőzte Ciprus korosztályos együttesét az andorrai Európa-bajnoki selejtezőtorna első fordulójában.
A mieink nem kezdték igazán jól a műfüvön rendezett mérkőzést, nehezen vették fel a ritmust, az első negyedórában a ciprusiak több komoly hibából is helyzetbe kerültek, de ki is hagyták a lehetőségeiket. A 21. percben azonban a magyar csapat megszerezte a vezetést, egy jobb oldali szöglet után Németh Hunor továbbított a hálóba. A gól után a magyar válogatott egyre inkáb a kezdeményezést, a folytatásban megvoltak a lehetőségek az újabb gól megszerzéséhez, a szünet előtti percekben azonban átadták a kezdeményezés lehetőségét a ciprusaiknak, akik az utolsó másodpercekben egy szöglet után kiegyenlítettek.
Ezzel szemben a második félidőe elején Vidnyánszky Mátyás rögtön eredményes volt, így a magyar csapat 2-1 arányban visszavette a vezetést. A játékrész derekánál pedig egy labdaszerzést követő gyors és pontos támadás végén ziccerig játszott egy akciót, Szabó Szilárd passzából Varga Zétény közelről az üres kapuba helyezett. A kétgólos előny birtokában a magyar csapat magabiztosan játszott, és bár a hajrában a ciprusiak mindent megtettek a szépítés érdekében, az eredmény a lefújásig nem változott, a magyar csapat fontos győzelemmel kezdte a viadalt. Amennyiben pénteken sikerül legyőzni a házigazda Andorrát is, a magyar csapat már az utolsó, németek elleni meccs eredménéytől függetlenül bebiztosíthatja a továbbjutást a tavaszi elitkörbe.
“Az első húsz percben nagyon rosszul játszottunk, a vezető gól után azonban elkezdtünk futballozni, onnantól végig kontrolláltuk a meccset, és akár már a szünet előtt növelhettük volna az előnyt, ehelyett azonban egy pontrúgásból egyenlített az ellenfél. A második félidő már sokkal jobban tetszett, hamar visszavettük az előnyt, stabilak voltunk, kézben tartottuk az irányítást, és megérdemelten nyertük meg a találkozót. Ebben az összetételben korábban még nem játszott, de a tegnapi edzésig nem is gyakorolt együtt a csapat, úgy gondolom, ez volt a visszafogott kezdés oka. Bízom benne, hogy a győzelem felszabadítólag hat a játékosokra, és a folytatásban nem lesznek olyan periódusaink, mint a mai találkozó elején” – értékelt a mérkőzés után Jeremiás Gergő szövetségi edző az mlsz.hu-nak.
Ciprus U19 – Magyarország U19 1-3 (1-1)
Gólszerzők: Tzouliou (45.), ill. Németh H. (21.), Vidnyánszky (51.), Varga Z. (65.)
Magyarország U19: Yaakobishvili Áron – Kuzma Hunor, Fenyő Noah, Vitályos Viktor – Varga Zétény (Molnár Csaba, 74.), Kern Martin, Németh Hunor (Szamosi Ádám, 86.), Hornyák Csaba – Vidnyánszky Mátyás (Mondovics Kevin, 86.), Szabó Szilárd (Bősze Levente, 92.)– Kovács Patrik (Simon Benedek, 74.)
A csoport másik mérkőzésén az esélyesebb Németország U19 2-0-ra legyőzte Andorra U19 együttesét. A magyar válogatott a második fordulóban pénteken a házigazda ellen lép pályára.
Tíz élvonalbeli csapat játszik a hétvégén…
Pályára lép többek között az Arsenal, a Liverpool, a Manchester United és a Real Madrid…
Manuel Neuer hibája sokba került a bajoroknak…
A Rossoneri féltucat gólig meg sem állt…
A kapusnak esélye sem volt a hárításra!
Az elején rájuk ijesztettek, de a katalánok hozták a kötelezőt a végén
Lassan minden PL-topcsapattal hírbe hozták…
Ezzel a sikerrel az MTK fellépett a dobogó legalsó fokára!
Az Arsenal menedzsere szerint még nagyon szoros a bajnokság
Nem ez az első ilyen produkció a spanyol csapatról
Gera Zoltán korábbi csapatától erősítene…
A vezetőség egyre elégedetlenebb a spanyol szakember munkájával
Vajon véget ér a blancók pechszériája?!
Utolsó helyen zártak a csoportban…
A Bayern München is figyeli a játékost!
Így alakulhatnak a csoportok…
A védelmét erősítené meg a portugál szakember…
Nem sokat tétlenkedett…
Több mint meglepő átigazolás lenne, főleg januárban…
Újabb felkészülési meccset vívnak…