1953. november 25-én, a londoni Wembley Stadionban játszotta „az évszázad mérkőzését” az angol futballválogatott és a legendás Aranycsapat…
(Photo by PA Images via Getty Images)
71 évvel ezelőtt a magyar válogatott egy történelmi jelentőségű mérkőzésen, 6-3-ra diadalmaskodott a legyőzhetetlennek hitt angol válogatott kultikus otthonában, a londoni Wembley Stadionban.
A Magyar Labdarúgó Szövetség a sporttörténeti győzelem emlékére és az Aranycsapat tiszteletére 1993-ban, a mérkőzés 40. évfordulóján november 25-ét a magyar labdarúgás napjává nyilvánította. Az MLSZ ezen a napon minden esztendőben megemlékezik a legendáiról, az Aranycsapatról és valamennyi válogatott labdarúgójáról, sportszakembereiről.
A legendás magyar csapat a hazai pályán akkor 90 éve veretlen angol válogatottat győzte le, melynek nem csupán sporttörténelmi a jelentősége volt, hanem a magyarság történetének is fontos eseménye.
„Talán élete legjobb formájában játszott” – így értékelte a Népsport a mesterhármast szerző Hidegkuti Nándor teljesítményét. „Fáradhatatlanul küzdött, ragyogó labdákat adott társainak, veszedelmesen lőtt és a fejelés terén is kitűnt.”
A 6:3 megrázta az angol közvéleményt és a sajtót is. Az Evening Standard már aznap este magyar címmel közölt cikket a meccsről: „Micsoda csapas” (így, ékezet nélkül) – állt öles betűkkel a fekvő kapus képe alatt. A Times „a futballistenek alkonyáról” írt: „A magyarok történelmet írtak azzal, hogy földön, levegőben és taktikában egyaránt megverték Angliát.” Áradozott a Daily Mail is: „Az angol játékosokban csalódott közönség bámulattal adózott a magyarok lenyűgöző labdaművészetének. Húsz éve nem láttak olyan labdarúgást Angliában, mint amilyent a magyarok bemutattak, akik klasszisokkal múlták felül az angolokat.”
A meccsnek a nemzetközi sajtóban is óriási visszhangja volt. „Ami nem történt meg 90 évig, arra most elég volt 90 perc. A magyaroknak elegendő volt egy félóra, hogy a szó szoros értelmében megsemmisítsék a brit oroszlánt” – írta a Corriere Dello Sport.
Szepesi György, a legendás sportriporter, későbbi MLSZ elnök, az Aranycsapat 12. játékosa így emlékezett:
„Amikor a meccs reggelén lementem a Cumberland Hotel éttermébe, Sándor Csikar azzal fogadott: „Jézusom, Gyuri, elment a hangod! “Na, több se kellett a csapatnak, Öcsi máris fújta, két tojássárgája cukorral, gyorsan bekanalazni. Aztán a többiek sorolták, hogy a nagymamájuk erre milyen receptet használ. A végén a pincérek őszinte döbbenetére 10 pohár cukros tojássárgáját kellett elfogyasztanom, de szívesen tettem, mert látszott, hogy ez is eltereli a fiúk figyelmét a nagy feszültségről. Én biztos voltam benne, hogy győzünk. Meg lehet nézni az akkori rádióújságot. Annyira biztosra mentem, hogy tíz nappal előtte betetettem a műsorba a délutáni közvetítés esti ismétlését. Nem terveztem el, mit fogok mondai, a mikrofon előtt jól tudtam rögtönözni. Az „All right, Mr. Wright!” -ot sem találtam ki előre. Imádom a humort, de nekem nincsen humorom. Kivéve, ha a mikrofon előtt álltam. Ott teljesen átalakultam. Transzba estem” – mesélte a 6:3-ról a riporter Szepesi György Búcsú a mikrofontól c. könyvében.
