Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Newcastle: januárban megválnának a korábbi kulcsembertől! – sajtóhír

Az angol sportsajtóban hétfőn megjelentek szerint a Newcastle United januárban kész átadólistára tenni korábbi kulcsemberét, Kieran Trippiert.


(Photo by Eddie Keogh/Getty Images)

Mint ismert, a korábbi 54-szeres angol válogatott jobbhátvéd azok után, hogy három év spanyolországi légióskodást (az Atlético Madridál – a szerk.) követően 2022 januárjában a Newcastle játékosa lett, azonnal meghatározó játékosává vált a Premier League élcsapatai közé előlépő “szarkáknak”.

Trippier azonban a mostani szezonban látványosan partvonalon kívülre került, mindössze hét tétmérkőzésen 397 percet kapott Eddie Howe menedzsertől; ráadásul a már 34 esztendős játékos helyzetét az sem segítette, hogy október és november között hét mérkőzésről is hiányzott combhajlító-sérülés miatt.

A remek rúgótechnikájú, ám sokak szemében elsősorban kevésbé sportszerű magatartásáról is ismert hátvéd helyzete kapcsán arról hallani, hogy a Newcastle kész januárban akár végleg is megválni tőle.

A Football Insider szerint a “szarkák” szeretnének még most egy komolyabb összeget kapni a klubbal 2026 nyaráig szerződésben álló, a Transfermarkt által 10 millió euróra taksált Trippier-ért – Nagy kérdés lehet persze még, hogy mik a szándékai a korábban a Burnley és a Tottenham együtteseinél a Premier League-ben bizonyító jobbhátvédnek: gondolunk itt arra, hogy vajon maradna-e Angliában, vagy netán belevágna egy utolsó, külföldi ‘kalandba’ karrierje vége felé?!