Fénykorában az Arsenalban is megfordult…
A klub 25 millió eurót kér érte
A Chelsea és az Arsenal érdeklődéséről is lehetett hallani…
Több európai csapat érdeklődését felkeltette…
A jelenlegi megállapodása 2028 nyaráig köti a csapathoz!
Negatív szempontból ugyan, de emlékezetesre sikeredett a találkozó a kapus számára…
Mutatjuk a lista mindkét oldalát…
Januártól csatlakozik az együtteshez…
A pénteki 3-1-es győzelem után a magyar női válogatott kedden újabb felkészülési mérkőzést játszik Málta ellen idegenben…
(Photo by Craig Foy/SNS Group via Getty Images)
A magyar női válogatott szövetségi kapitánya, Szarvas Alexandra hétfőn elárulta, miként várja a csapat a második felkészülési mérkőzését a szigetországban:
“Mindig a jobbra törekszünk, így a holnapi mérkőzésen is, a célunk, hogy ezúttal 90 percig kézben tartsuk az irányítást, és nem csak 75-ig. A helyzetkihasználásunkon továbbra is javítani kell. Az edzőtábor során kipróbáltunk néhány új taktikai elemet, amelyekhez jól adaptálódtak a játékosok, ezeket csiszoltuk tovább az elmúlt pár edzésen, és ezekben szeretnék fejlődést látni az első meccshez képest. A válogatottság felelősséggel jár, ezért mindenkitől elvárom, hogy minden egyes mérkőzésen bizonyítsa, hogy itt a helye a csapatban.”
Az is kiderült, hogy Savanya Csilla bokasérülés miatt nem léphet pályára a keddi összecsapáson, a többiek viszont egészségesen várják a találkozót.
Kapusok: Lauren Brzykcy (Vittsjö GIK), Pongrácz Ágnes (Puskás Akadémia FC), Schildkraut Fruzsina (Budapest Honvéd FC), Terestyényi Anna (1. FFC Turbine Potsdam)
Hátvédek: Németh Adél (FTC-Telekom), Kovács Laura (ETO FC Győr), Fördős Beatrix (FC Internazionale Milano), Németh Hanna (SV Werder Bremen), Szabó Viktória (FC Zürich), Nagy Virág (SV Meppen), Savanya Csilla (ETO FC Győr), Németh Diána (VFL Wolfsburg)
Középpályások: Nagy Fanni (ETO FC Győr), Könczeyné Fenyvesi Evelin (FTC-Telekom), Csiszár Henrietta (FC Internazionale Milano), Csányi Diána (FC Zürich), Mészáros Cecília (MTK Budapest), Süle Dóra (ETO FC Győr), Nagy Viktória (FTC-Telekom), Zeller Dóra (1. FC Köln)
Támadók: Pápai Emőke (SV Werder Bremen), Kaján Zsanett (SS Lazio), Csiki Anna (Tottenham Hotspur FC), Siklér Kinga (MTK Budapest FC)
Fénykorában az Arsenalban is megfordult…
A klub 25 millió eurót kér érte
A Chelsea és az Arsenal érdeklődéséről is lehetett hallani…
Több európai csapat érdeklődését felkeltette…
A jelenlegi megállapodása 2028 nyaráig köti a csapathoz!
Negatív szempontból ugyan, de emlékezetesre sikeredett a találkozó a kapus számára…
Mutatjuk a lista mindkét oldalát…
Januártól csatlakozik az együtteshez…
Tíz élvonalbeli csapat játszik a hétvégén…
Pályára lép többek között az Arsenal, a Liverpool, a Manchester United és a Real Madrid…
Manuel Neuer hibája sokba került a bajoroknak…
A Rossoneri féltucat gólig meg sem állt…
A kapusnak esélye sem volt a hárításra!
Az elején rájuk ijesztettek, de a katalánok hozták a kötelezőt a végén
Lassan minden PL-topcsapattal hírbe hozták…
Ezzel a sikerrel az MTK fellépett a dobogó legalsó fokára!
Az Arsenal menedzsere szerint még nagyon szoros a bajnokság
Nem ez az első ilyen produkció a spanyol csapatról
Gera Zoltán korábbi csapatától erősítene…
A vezetőség egyre elégedetlenebb a spanyol szakember munkájával