Tett egy szívességet az FC Barcelona számára az Athletic Bilbao…
Hazai környezetben kaptak ki a kiváló formában lévő firenzeiek az Empolitól…
Rangadót nyert az Arsenal, gálázva nyert a Chelsea, ismét győzni tudott a City, őrült meccset játszott a Liverpool. Mutatjuk, mi történt a Premier League hétközi fordulójában!
Sorozatban harmadik győzelmét aratta Hornyák Zsolt csapata!
Még az ünnepek előtt eldőlhet a sorsa…
Fénykorában az Arsenalban is megfordult…
A klub 25 millió eurót kér érte
A Chelsea és az Arsenal érdeklődéséről is lehetett hallani…
Több európai csapat érdeklődését felkeltette…
Ma pótolták be a labdarúgó NB I 5. fordulójából elhalasztott MTK Budapest – Paks összecsapást.
Nagy iramban kezdték a csapatok a mérkőzést, amely az első negyedórát követően egy gyors gólváltást is hozott. A 15. percben a hazai pályán futballozó MTK szerezte meg a vezetést, miután Jurina egy jó csel után ballal a bal felsőbe lőtt a tizenhatos vonaláról, 1-0! Nem tartott azonban sokáig az MTK öröme, két perccel később ugyanis Silye balról érkező beadását Tóth Barna fejelte közelről a hálóba, 1-1! A 22. percben közel járt ahhoz az MTK, hogy ismét megszerezzék a vezetést, Molnár Ádin ígéretes helyzetből leadott lövését azonban nagy bravúrral védte Kovácsik. Nem sokkal később Kádár fejelt öt méterről kapura, amit Osváth fejelt ki a gólvonalról, majd a kipattanót Beriashvili tűzte kapura, Osváth azonban ennek a lövésnek is útját állta, ezúttal fejjel. A 30. minutumban ismét Beriashvili veszélyeztetett, aki ezúttal 5 méterről a léc fölé fejelte Antonov beadását. A 33. percben Kovácsik mutatott be hatalmas bravúrt, a kapus ugyanis Molnár Rajmund léc alá tartó fejesét ütötte ki a levegőben úszva. A félidő utolsó 10 perce nem hozott újabb nagy lehetőséget, így döntetlen állással vonultak szünetre a felek.
A második játékrész sokáig nem hozott komoly helyzetet, de a félidő közepén ismét megszerezte a vezetést az MTK! Kata passzát követően Molnár Roland lőtt kapura 11 méterről, amit bravúrral védett Kovácsik, a kipattanót pedig Hei lőtte ismét kapura, ami a menteni igyekvő Szabóról a hálóba pattant, 2-1! Pár perccel később le is zárhatta volna a mérkőzés sorsát az MTK, Polievka közeli lövését azonban Kovácsik bravúrral a bal kapufára tolta. A 77. percben viszont már Kovácsik sem tudta megmenteni a csapatát! Hei indult meg a jobb oldalon a labdával, majd két jó cselt követően centerezett, ott pedig Varju érkezett és a jobb alsóba továbbította a labdát, 3-1! A két gyorsan kapott gól alaposan megfogta a Paksot, amely a véghajrában már semmiféle veszélyt nem tudott jelenteni Demjén kapujára, így az MTK megérdemelten otthon tartotta a három pontot.
MTK Budapest – Paks 3-1 (1-1)
Helyszín: Új Hidegkuti Nándor Stadion Vezette: Karakó Ferenc
Gólszerzők: Jurina (15.), Hei (69.), Varju (77.) ill. Tóth B. (17.)
Sárga lapok: Kata (45+1.), Varju (88.) ill. Vécsei (53.)
Kiállítás: –ill.-
MTK Budapest: Demjén – Antonov, Kádár, Beriashvili, Varju – Kata, Kosznovszky (Horváth 88.) – Molnár R. (Stieber 77.), Bognár I. (Végh 77.), Molnár Á. (Hei 46.) – Jurina (Polievka 70.) Vezetőedző: Horváth Dávid
Paks: Kovácsik – Osváth, Ötvös, Kinyik, Szabó, Silye (Zimonyi 75.) – Győrfi (Varga 46., Gyurkits (71.), Windecker, Vécsei, Mezei – Tóth B. (Böde 62.) Vezetőedző: Bognár György
A mérkőzés összefoglalója:
A korábbról elhalasztott mérkőzések további programja:
Kedd:
MTK Budapest – Paks 3-1
Szerda:
19:00 Győri ETO – Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport)
Csütörtök:
20:00 Debreceni VSC – Ferencváros (Tv: M4 Sport)
A bajnokság aktuális állása:
Tett egy szívességet az FC Barcelona számára az Athletic Bilbao…
Hazai környezetben kaptak ki a kiváló formában lévő firenzeiek az Empolitól…
Rangadót nyert az Arsenal, gálázva nyert a Chelsea, ismét győzni tudott a City, őrült meccset játszott a Liverpool. Mutatjuk, mi történt a Premier League hétközi fordulójában!
Sorozatban harmadik győzelmét aratta Hornyák Zsolt csapata!
Még az ünnepek előtt eldőlhet a sorsa…
Fénykorában az Arsenalban is megfordult…
A klub 25 millió eurót kér érte
A Chelsea és az Arsenal érdeklődéséről is lehetett hallani…
Több európai csapat érdeklődését felkeltette…
A jelenlegi megállapodása 2028 nyaráig köti a csapathoz!
Negatív szempontból ugyan, de emlékezetesre sikeredett a találkozó a kapus számára…
Mutatjuk a lista mindkét oldalát…
Januártól csatlakozik az együtteshez…
Tíz élvonalbeli csapat játszik a hétvégén…
Pályára lép többek között az Arsenal, a Liverpool, a Manchester United és a Real Madrid…
Manuel Neuer hibája sokba került a bajoroknak…
A Rossoneri féltucat gólig meg sem állt…
A kapusnak esélye sem volt a hárításra!
Az elején rájuk ijesztettek, de a katalánok hozták a kötelezőt a végén
Lassan minden PL-topcsapattal hírbe hozták…
Ezzel a sikerrel az MTK fellépett a dobogó legalsó fokára!