Tett egy szívességet az FC Barcelona számára az Athletic Bilbao…
Hazai környezetben kaptak ki a kiváló formában lévő firenzeiek az Empolitól…
Rangadót nyert az Arsenal, gálázva nyert a Chelsea, ismét győzni tudott a City, őrült meccset játszott a Liverpool. Mutatjuk, mi történt a Premier League hétközi fordulójában!
Sorozatban harmadik győzelmét aratta Hornyák Zsolt csapata!
Még az ünnepek előtt eldőlhet a sorsa…
Fénykorában az Arsenalban is megfordult…
A klub 25 millió eurót kér érte
A Chelsea és az Arsenal érdeklődéséről is lehetett hallani…
Több európai csapat érdeklődését felkeltette…
Szigetországi médiabeszámolók szerint a Liverpool mellett a Manchester City is figyeli a Bournemouth balhátvédjét…
(Photo by Jack Thomas – WWFC/Wolves via Getty Images)
A brit TBRFootball beszámolói értelmében a súlyos gondokkal küzdő Manchester City is élénken figyeli a Bournemouth magyar válogatott szélsője, Kerkez Milos teljesítményét, akit az utóbbi időben leginkább a Liverpoollal hoztak összefüggésbe.
A 21 éves magyar védő egy évvel ezelőtt a holland AZ Alkmaartól szerződött a Bournemouth-hoz. Kerkez az első PL-szezonjában 28 mérkőzésen lépett pályára, ezalatt egy gólpasszt jegyzett, miközben négyszer mutatták fel neki a sárga lapot és egyszer jutott a kiállítás sorsára. Az új idényben 13 mérkőzésen két gólpasszt adott éppen a City ellen, a múlt hétvégén pedig az első gólját is megszerezte a PL-ben a Wolves elleni bajnokin.
Kerkez időközben fiatal kora ellenére a Marco Rossi vezette magyar válogatottban is alapember lett, 2022-es bemutatkozása óta a vajdasági származású labdarúgó már 21 meccsen szerepelt a címeres mezben, bár a legutóbbi két alkalommal sérülés miatt nem állt a nemzeti csapat rendelkezésére.
A forrás kiemelte, hogy a City vezetői a Wolverhampton algériai válogatott balbekkjét, Rayan Ait-Nourit ugyancsak megfigyelték a két csapat egymás elleni meccsén, de a Wolves brazil csatárát, Matheus Cunhát és a Bournemouth ukrán középhátvédjét, Illia Zabarnyit is szemmel tartja a világ egyik leggazdagabb csapata.
Mint ismert, az elmúlt hónapokban Kerkezt a fentebb említett klubokon kívül a Manchester Uniteddel, az Arsenallal és a Chelsea-vel ugyancsak szóba hozták a szigetországi zuhanyhíradóban.
Tett egy szívességet az FC Barcelona számára az Athletic Bilbao…
Hazai környezetben kaptak ki a kiváló formában lévő firenzeiek az Empolitól…
Rangadót nyert az Arsenal, gálázva nyert a Chelsea, ismét győzni tudott a City, őrült meccset játszott a Liverpool. Mutatjuk, mi történt a Premier League hétközi fordulójában!
Sorozatban harmadik győzelmét aratta Hornyák Zsolt csapata!
Még az ünnepek előtt eldőlhet a sorsa…
Fénykorában az Arsenalban is megfordult…
A klub 25 millió eurót kér érte
A Chelsea és az Arsenal érdeklődéséről is lehetett hallani…
Több európai csapat érdeklődését felkeltette…
A jelenlegi megállapodása 2028 nyaráig köti a csapathoz!
Negatív szempontból ugyan, de emlékezetesre sikeredett a találkozó a kapus számára…
Mutatjuk a lista mindkét oldalát…
Januártól csatlakozik az együtteshez…
Tíz élvonalbeli csapat játszik a hétvégén…
Pályára lép többek között az Arsenal, a Liverpool, a Manchester United és a Real Madrid…
Manuel Neuer hibája sokba került a bajoroknak…
A Rossoneri féltucat gólig meg sem állt…
A kapusnak esélye sem volt a hárításra!
Az elején rájuk ijesztettek, de a katalánok hozták a kötelezőt a végén
Lassan minden PL-topcsapattal hírbe hozták…
Ezzel a sikerrel az MTK fellépett a dobogó legalsó fokára!