Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: rutinos védekező középpályást szerződtetett a DVSC! – Hivatalos

A labdarúgó NB I-ben szereplő Debreceni VSC együttese hivatalos oldalán jelentette be, hogy egy rutinos védekező középpályással erősítették meg a keretüket Amos Youga személyében.

(Photo by Georgi Paleykov/NurPhoto via Getty Images)

A Debrecen gárdája a mai nap hivatalos közleményben tudatta, hogy szerződtették Amos Yougát. A 31 éves labdarúgó a Lyon utánpótlásában nevelkedett, majd pedig a Vannes, az Ajaccio és a Le Havre csapataiban is megfordult. Franciaországot 2020 nyarán hagyta el, ezt követően ugyanis a CSZKA Szófia légiósa lett. A bolgár klubnál azonban 2025. január 1-jén le fog járni a védekező középpályás szerződése, akinek a hajdúsági csapat lesz az új állomáshelye.

A rutinos játékos rendelkezik Ligue 1-es tapasztalattal is, hiszen komoly érdemei voltak abban, hogy 2014-ben az Ajaccio feljutott az élvonalba, ahol a következő szezonban 18 mérkőzésen léphetett pályára. Az elmúlt években Youga a CSZKA Szófia alapemberének számított, és csapatkapitányként is vezethette a társait. Összességében a bolgár klub mezét 147 mérkőzésen ölthette magára, ezeken 6 gólig és 18 gólpasszig jutott.

Az új szerzeményt jól ismeri a Debrecen nemrég kinevezett edzője, Nestor El Maestro, hiszen a szerb szakember korábban 2023 nyarától 2024 áprilisáig a CSZKA Szófia vezetőedzője volt.