Szokás szerint paprikás hangulatú volt a mérkőzés…
Visszatért az egyik újonchoz a szigetországba!
Eldőlt a helyi “GOAT” további sorsa…
A második félidőben négy gól is született…
A listavezetőhöz képest nyolc pont a hátránya José Mourinhóéknak…
Nem tudták folyták a felzárkózást…
Legutóbbi 8 meccséből hatodszor végzett döntetlenre Marco Silva csapata!
Megállíthatatlannak érzi magát…
A labdarúgó NB I 16. fordulójának szombati játéknapját a Paks és az MTK Budapest összecsapása zárta.
Pár nappal ezelőtt pótolták be a két csapat 5. fordulóból elhalasztott mérkőzését, amit az MTK hazai pályán 3-1-re nyert meg. Az első veszélyesebb lehetőség a 6. percben alakult ki a Paks előtt, amikor Tóth Barna éles szögből vette célba Demjén kapuját, de a kapus reflexből hárítani tudott. Két perccel később viszont már tehetetlen volt a vendégek kapusa is! Az Ötvös által elvégzett szabadrúgás még a kapufát találta el, de a kipattanó Windecker fejéről Tóth Barna elé került, ő pedig 3 méterről a kapuba lőtt, 1-0! Viszont igen hamar egalizálni tudott az MTK, a 15. percben Antonov beadását Molnár Rajmund fejelte középre, ahol Jurina félfordulatból a kapu jobb oldalába vágta a játékszert, 1-1! A játékrész közepe nem hozott nagy helyzeteket, de a szünet előtt nem sokkal már az MTK-nál volt az előny! Egy formás akció végén Molnár Rajmund adott be jobbról, középen pedig Jurina fejjel mattolta Simont, 1-2! A 41. percben Kosznovszky veszélyeztetett a paksi kapu előtt, de az egyik védőn megpattanó lövése kevéssel a kapu jobb oldala mellett hagyta el a játékteret. A 43. percben még Antonov járt közel a gólszerzéshez, de a balhátvéd életerős lövése kevéssel a léc felett zúgott el.
A második játékrész elején mindkét kapu komoly veszélyben forgott. Előbb az 53. percben Osváth beadását Böde tudta elfejelni középen, de a labda a felső lécet tetejét találta el. Nem sokkal később Molnár passzából Jurina szerezhette volna meg a harmadik gólját, Simon azonban jól mozdult ki a kapujából, és elakadt benne a lövés. Ezt követően Antonov próbálta meg éles szögből bevenni a paksi kaput, a hazaiak kapusa azonban ezt is hárítani tudta. A 61. percben Győrfi beadása után Tóth próbálhatta meg közelről bevenni a kaput, Demjén azonban jól helyezkedett és hárított. Pár perccel később viszont már eredményesek voltak a hazaiak, Győrfi jobbról érkező beadását ugyanis Böde fejelte közelről a kapuba, 2-2! A 66. minutumban pedig már a Paksnál volt az előny! Ezúttal Windecker készítette le Bödének a labdát, aki 23 méterről nagy erővel a jobb alsóba lőtt, 3-2! A két gyorsan bekapott gól alaposan megfogta az MTK-t, és nem sokkal később a Paks újból bevette a fővárosiak kapuját! Ismét Győrfi bontotta meg a védelmet a jobb oldalon, a középre tett labdájára pedig Windecker érkezett, és 4 méterről a kapuba fejelt, 4-2! A véghajrát igyekezett nagyon keményen megnyomni az MTK, de nem találtak fogást a hazaiak védelmén, akik így 5 nyeretlenül megvívott forduló után ismét begyűjtötték a három pontot.
Paks – MTK Budapest 4-2 (1-2)
Helyszín: Széktói Stadion Vezette: Káprály Mihály
Gólszerzők: Tóth B. (8.), Böde (63., 66.), Windecker (73.) ill. Jurina (15., 39.)
Sárga lapok: Kinyik (20.), Vas (55.), Horváth (87.) ill. Kata (7.), Antonov (27.), Molnár (32.), Kovács P. (70.),
Kiállítás: –ill. –
Paks: Simon – Silye (Győrfi 46.), Vas, Kinyik, Ötvös, Osváth – Windecker, Vécsei, Mezei (Horváth K. 46.) – Böde (Földi 90+1.), Tóth B. (Gyurkits 78.) Vezetőedző: Bognár György
MTK Budapest: Demjén – Hej, Nagy, Kádár, Antonov (Kovács P. 69.) – Kata (Horváth A. 82.), Kosznovszky – Stieber (Polievka 58.), Bognár, Molnár R. (Végh B. 82.) – Jurina Vezetőedző: Horváth Dávid
A mérkőzés összefoglalója:
A 16. forduló eredményei és további programja:
Szombat:
Kecskeméti TE – Diósgyőri VTK 0-0
Puskás Akadémia – Győri ETO 0-3
Paks – MTK Budapest 4-2
Vasárnap:
14:45 Fehérvár FC – Nyíregyháza (Tv: Duna World)
17:00 Debreceni VSC – Újpest (Tv: Duna World)
20:00 Ferencváros – Zalaegerszeg (Tv: M4 Sport)
A bajnokság aktuális állása:
Szokás szerint paprikás hangulatú volt a mérkőzés…
Visszatért az egyik újonchoz a szigetországba!
Eldőlt a helyi “GOAT” további sorsa…
A második félidőben négy gól is született…
A listavezetőhöz képest nyolc pont a hátránya José Mourinhóéknak…
Nem tudták folyták a felzárkózást…
Legutóbbi 8 meccséből hatodszor végzett döntetlenre Marco Silva csapata!
Megállíthatatlannak érzi magát…
A több játéklehetőség reményében vált…
Hazáján belül váltott csapatot…
Roppant mód elégedettek a munkájával…
Az Athletic Bilbao szó szerint ‘hajnalig húzta’ saját mérkőzését…
Túl vagyunk a szezon felén az angol harmadosztályban…
Európába is csábították…
Egykori csapatához térhet vissza…?
Nem tudta kihasználni az ősi rivális Sporting botlását a Benfica…
Egy nagy visszatérővel újra a pályán…
Még távolabb kerülhet a bajnoki címtől Mikel Arteta csapata!
Sorozatban negyedik meccsén maradt nyeretlen Palladino csapata!
Sallai Roland a 74. percben csereként szállt be a mérkőzésbe…