Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MU: spanyol válogatott hátvédet szerződtetnének! – sajtóhír

Egybehangzó angol és spanyol lapértesülések szerint a januárban balhátvédet kereső Manchesteer United érdeklődik a Gironában futballozó Miguel Gutierrez játékjogának a megszerzése felől (is).

(Photo by Marcio Machado/Eurasia Sport Images/Getty Images)

 

Mint ismert, egyre több helyen hallani, hogy az új vezetőedző, Rúben Amorim kérésére az MU balhátvédet igazol a télen. A manchesterieknek fontos szempont, hogy a leendő új érkező be tudja játszani a pálya bal oldalát, a szélen mind támadásban, mind védekezésben hasznos legyen.

A leírtakba tökéletesen beleillik az a Miguel Gutierrez, akinek karrierje óriási fordulatot vett azzal, hogy elhagyta nevelőegyesületét, a Real Madridot, és 2022 nyarán a Girona játékosa lett: a 23 esztendős bal oldali mindenes a Gironában a La Liga legjobb balhátvédje közé emelkedett; meghatározó játékosává vált az elmúlt idényben nagyszerűen teljesítő, a Bajnokok Ligája indulást is elérő piros-fehéreknek; mi több már spanyol válogatottnak is mondhatja magát (5-ször játszott eddig a nemzeti csapatban – a szerk).

A Manchester United együttesével egyébként már nem először hozzák szóba Miguel Gutierrezt, akinek piaci értékét 25 millió euróra taksálják jelenleg (forrás: Transfermarkt), miután pedig szerződése 2027 nyaráig szól Spanyolországban, egy viszonylag komolyabb anyagi ráfordítást igényelne a transzfer az MU részéről.