Már az árát is megszabták a fiatal labdarúgónak a kékek…
Egyre kevesebb lehetőséget kap a zöld-fehéreknél…
Hosszú ideje betegséggel küzdött…
Pályára lép többek között a Liverpool, az Atalanta és az AS Roma…
Megerősítette szándékait…
Két csoportban véget értek a küzdelmek…
A Cagliari nagyjából egy félidőn át tudta tartani magát!
Kiharcolták a 32-es táblán való szereplést…
A magyar labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) 17. fordulójának nyitómérkőzésén az MTK Budapest a Fehérvárt látta vendégül.
A második játékrészben is vezetést tudott szerezni a fehérvári alakulat, Csongvai tette le a labdát Szabó Bálintnak, aki 20 méterről erőből a jobb alsóba lőtt, 1-2! A hajrában azonban sikerült megfordítania és így meg is nyernie a mérkőzést a hazaiaknak. A 86. percben Polievka lőtt éles szögből, Nagy hárítani tudta, de pont Jurina elé ütötte, aki a kapuba lőtt, 2-2! A hosszabbítás utolsó pillanataiban pedig büntetőhöz jutottak a hazaiak, amit Molnár Rajmund tudott értékesíteni, 3-2! Az MTK a győzelmével fellépett a harmadik helyre, míg a Fehérvár maradt a hetedik.
MTK Budapest – Fehérvár 3-2 (1-1)
Helyszín: Új Hidegkuti Nándor Stadion (Budapest), Vezette: Andó-Szabó Sándor
Gólszerzők: Végh (27.), Jurina (85.), Molnár R. (90+6.) ill. Gradisar (2.), Szabó B. (68.)
Sárga lap: Stieber (23.), Molnár A. (57.), Kosznovszky (60.) ill. Holender (73.), Simut (79.), Spandler (81.), Nagy G. (90+4.)
Kiállítás: – ill. –
MTK: Csenterics – Hej, Beriashvili, Kádár, Varju – Végh (Kovács P.), Kosznovszky – Stieber (Horváth A. 75.), Molnár A. (Polievka 62.), Molnár R. – Jurina. Vezetőedző: Horváth Dávid
Fehérvár: Nagy – Huszti, Serafimov, Spandler – Simut, Stefanelli (Katona 69.), Csongvai, Melnyk (Bedli 83.), Kalmár (Szabó B.), Holender – Gradisar. Vezetőedző: Pető Tamás
A mérkőzés videós összefoglalója:
A 17. forduló eddigi eredménye és további mérkőzései:
Szombat:
MTK Budapest – Fehérvár 3-2
14:30 Zalaegerszeg – Debrecen
17:00 Győr – Diósgyőr
19:30 Puskás Akadémia – Paks
Vasárnap:
13:00 Újpest – Kecskemét
15:30 Nyíregyháza – Ferencváros
A bajnokság állása:
Már az árát is megszabták a fiatal labdarúgónak a kékek…
Egyre kevesebb lehetőséget kap a zöld-fehéreknél…
Hosszú ideje betegséggel küzdött…
Pályára lép többek között a Liverpool, az Atalanta és az AS Roma…
Megerősítette szándékait…
Két csoportban véget értek a küzdelmek…
A Cagliari nagyjából egy félidőn át tudta tartani magát!
Kiharcolták a 32-es táblán való szereplést…
Zöld utat kaphat a távozáshoz…
Vele helyettesítenék a lejáró szerződésű Thomas Parteyt!
Több külföldi csapat is szívesen látná…
Az új megállapodása 2029 nyaráig szól!
Nehéz feladat következik…
Visszatérhet a Serie A-ba…
A másodosztály kieső zónájában telelnek…
Ismét nigériai játékoshoz került a földrész Aranylabdája…
Folytatódott a tisztogatás…
A támadósorát erősítené meg a Spurs…
Enzo Maresca csak perememberként számol a támadóval…
Legutóbb Spanyolországban dolgozott…
Megtartották a kontinenstorna sorsolását…