Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: küzdelmes meccsen nyert az Atlético Madrid a Getafe ellen és pontszámban befogta a Barcelonát – videóval

A spanyol labdarúgó-bajnokság (La Liga) 17. fordulójának vasárnapi játéknapjának a nyitómérkőzésén a bajnoki címért küzdő Atlético Madrid a kiesés elől menekülő Getafét fogadta.

(Photo by Angel Martinez/Getty Images)

Ahogy arra számítani lehetett inkább a mezőnyharcé volt a főszerep, de kisebb meglepetésre azonban az első félidőben egyik csapat sem gyűjtött be sárga lapot. Azonban a szünetig mindössze egyetlen igazán komoly lehetőséget alakítottak ki a madridi együttesek, a 44. percben Giuliano Simeone érkezett egy beadásra és fejelt kapura, de centikkel elvétette azt, így 0-0-val mentek pihenőre.

A második félidőben sem dolgozták ki helyzetek sokaságát a csapatok, azonban a 69. percben sikerült az Atléticonak megszereznie a vezetést. A jobb oldalon Nahuel Molina kapott egy labdát, amit megtolt, majd felnézett és a kapu elé egyedül érkező Alexander Sorloth irányába tekerte a labdát, a norvég csatár pedig 8 méterről kiválóan fejelt a hosszú alsóba, 1-0! A hosszabbítással együtt hátralévő bő 25 percben pedig már nem történt semmi említésre méltó lehetőség, így az Atleti behúzta a mérkőzést. A Matracosok a győzelmükkel pontszámban befogták a listavezető Barcelonát és beelőzték a Real Madridot. A Getafe jelenleg a 15 helyet foglalja el és mindössze két pontra van a kiesést érő 18. pozíciótól.

Atlético Madrid – Getafe 1-0 (0-0)
Helyszín: Metropolitano Stadium (Madrid), Vezette: Cesar Soto Grado
Gólszerzők: Sorloth (69.) ill.
Sárga lap: Correa (72.), De Paul (90.), Koke (90+2.) ill. Iglesias Sánchez (69.)
Kiállítás:ill.

Atlético Madrid: Oblak – Llorente (Molina 56.), Gimenez, Lenglet, Galán – Simeone (Correa 56.), De Paul, Barrios (Le Normand 86.), Lino (Sorloth 46.) – Griezmann (Koke 63.), Alvarez. Vezetőedző: Diego Simeone

Getafe: Soria – Nyom, Djene, Duarte, Alderete (Berrocal 78.), Iglesias Sánchez – Keita (Uche 55.), Milla, Santiago (Sola 56.), Gomez da Costa (Yildrim 77.) – Rodríguez (Peter Federico 77.). Vezetőedző: José Bordalas

A mérkőzés videós összefoglalója:

A 17. forduló eddigi eredményei és további menetrendje:
Péntek:
Valladolid – Valencia 1-0

Szombat:
Espanyol – Osasuna 0-0
Mallorca – Girona 2-1
Sevilla – Celta Vigo 1-0
Rayo Vallecano – Real Madrid 3-3

Vasárnap:
Atlético Madrid – Getafe 1-0
16:15 Alaves – Athletic Bilbao (Tv: Spíler2)
18:30 Real Sociedad – Las Palmas
18:30 Villarreal – Betis (Tv: Spíler2)
21:00 Barcelona – Leganés (Tv: Spíler2)

A bajnokság állása:

Az állást biztosítja a Sofascore