Már az árát is megszabták a fiatal labdarúgónak a kékek…
Egyre kevesebb lehetőséget kap a zöld-fehéreknél…
Hosszú ideje betegséggel küzdött…
Pályára lép többek között a Liverpool, az Atalanta és az AS Roma…
Megerősítette szándékait…
Két csoportban véget értek a küzdelmek…
A Cagliari nagyjából egy félidőn át tudta tartani magát!
Az angol bajnokság (Premier League) 16. fordulójának vasárnapi játéknapján a Chelsea a Brentforddal csapott össze.
(Photo by Chris Lee – Chelsea FC/Chelsea FC via Getty Images)
A 11. percben alakult ki az első nagy lehetőség a mérkőzésen, amikor Caicedo indítása után Jackson tudott lőni éles szögből a tizenhatoson belülről, de így is komolyan megdolgoztatta Flekkent, aki hárítani tudta az erős lövést. A folytatásban is egyértelműen a Chelsea futballozott fölényben, de az újabb nagy helyzetig egészen a 39. percig kellett várni, amikor Madueke lövését védte lábbal Flekken. A vendégek részéről egyetlen lehetőséget lehetett feljegyezni, amikor a 29. percben egy beadás után Damsgaard lőhetett ígéretes helyzetből, az egyik védő azonban az utolsó pillanatban bele tudott vetődni a lövésbe. A szünet előtti utolsó pillanatokban góllá érett a Chelsea fölénye, amikor Madueke beadását Cucurella fejelte közelről Flekken hálójába, 1-0!
A második játékrészben sem változott jelentősen a játék képe, és a 60. percben a Chelsea közel járt ahhoz, hogy nagy lépést tegyenek a győzelem bebiztosítása felé, Jackson azonban hiába került jól nagy helyzetbe, a befejezése nem sikerült jól, jócskán a kapu fölé lőtt. A Brentford első komoly helyzete a 73. percben alakult ki, amikor egy beívelés után Orgaard lőhetett a tizenegyespont magasságából, Sánchez azonban nagy bravúrral kiütötte a léc alá tartó labdát. A 75. minutumban ismét Nicolas Jackson veszélyeztetett, aki 20 méterről próbálta meg a hosszú sarokba tekerni a labdát, de kevéssel eltévesztette a célt. A 77. percben a csereként beálló Carvalho egalizálhatott volna, Ajer beadását azonban a felső lécre lőtte, onnan pedig a gólvonal elé pattant a labda. A 80. percben megbosszulták magukat a Brentford kihagyott helyzetei! Egy labdaszerzés után Fernández ugratta ki Jacksont, aki a védőjét megverve a bal alsóba bombázott, 2-0! A rendes játékidő utolsó percében a vendégek megfelezték a különbséget, egy gyorsan végigvitt ellentámadás végén Schade ugratta ki Mbeumót, aki higgadtan mattotla Sánchezt, 2-1! A ráadásban már nem volt lehetősége a Brentfordnak, hogy egalizáljanak, így a Chelsea sorozatban ötödik győzelmét aratta a bajnoskágban.
Chelsea – Brentford 2-1 (1-0)
Helyszín: Stamford Bridge Vezette: P. Bankes
Gólszerzők: Cucurella (43.), Jackson (80.) ill. Mbeumo (90.)
Sárga lapok: Cucurella (90+5.) ill. Janelt (90+6.), Schade (90+8. pályán kívül)
Kiállítás: Cucurella (90+8. pályán kívül) ill.-
Chelsea: Sánchez – Cucurella, Colwill, Adarabioyo, Gusto – Fernandez, Caicedo – Sancho, Palmer, Madueke – Jackson (Nkunku 83.) Vezetőedző: Enzo Maresca
Brentford: Flekken – Collins, Pinnock, van den Berg – Roerslev (Ajer 76.), Norgaard, Damsgaard (Janelt 63.), Yarmolyuk (Carvalho 76.), Lewis-Potter (Meghoma 86.) – Wissa (Schade 76.), Mbeumo Vezetőedző: Thomas Frank
A mérkőzés összefoglalója:
A 16. forduló eredményei és további programja:
Szombat:
Arsenal – Everton 0-0
Liverpool – Fulham 2-2
Newcastle United – Leicester City 4-0
Wolverhampton – Ipswich Town 1-2
Nottingham Forest – Aston Villa 2-1
Vasárnap:
Brighton – Crystal Palace 1-3
Manchester City – Manchester United 1-2
Chelsea – Brentford 2-1
Southampton – Tottenham 0-5
Hétfő:
21:00 Bournemouth – West Ham United
A bajnokság aktuális állása:
Évek óta Magyarországon játszik…
Már az árát is megszabták a fiatal labdarúgónak a kékek…
Egyre kevesebb lehetőséget kap a zöld-fehéreknél…
Hosszú ideje betegséggel küzdött…
Pályára lép többek között a Liverpool, az Atalanta és az AS Roma…
Megerősítette szándékait…
Két csoportban véget értek a küzdelmek…
A Cagliari nagyjából egy félidőn át tudta tartani magát!
Kiharcolták a 32-es táblán való szereplést…
Zöld utat kaphat a távozáshoz…
Vele helyettesítenék a lejáró szerződésű Thomas Parteyt!
Több külföldi csapat is szívesen látná…
Az új megállapodása 2029 nyaráig szól!
Nehéz feladat következik…
Visszatérhet a Serie A-ba…
A másodosztály kieső zónájában telelnek…
Ismét nigériai játékoshoz került a földrész Aranylabdája…
Folytatódott a tisztogatás…
A támadósorát erősítené meg a Spurs…
Enzo Maresca csak perememberként számol a támadóval…
Legutóbb Spanyolországban dolgozott…