A Cagliari nagyjából egy félidőn át tudta tartani magát!
Kiharcolták a 32-es táblán való szereplést…
Zöld utat kaphat a távozáshoz…
Vele helyettesítenék a lejáró szerződésű Thomas Parteyt!
Több külföldi csapat is szívesen látná…
Az új megállapodása 2029 nyaráig szól!
Nehéz feladat következik…
Visszatérhet a Serie A-ba…
Az olasz sportsajtóban megjelentek szerint Jakub Kiwior elhagyni készül az Arsenal együttesét, és egészen Nápolyig költözhet a több játéklehetőség reményében.
(Photo by Image Photo Agency/Getty Images)
A 24 esztendős lengyel válogatott játékos 2023 januárjában éppen Olaszországból igazolt, a Spezia együttesétől az “ágyúsokhoz”, ahol 51 tétmérkőzése lehetőséget kapott, ám rendre csereként vagy esetleg a poszttársai kidőlése esetén.
Az olasz Il Mattino vagy a Tuttosport beszámolói szerint a hátvédet londoni helyzetét szeretné kihasználni a Napoli, amely januárban megszerezné Kiwior játékjogát. A nápolyiak a több játéklehetőség reményével első körben kölcsönvennék a játékost. Úgy tudni, a Napoli képviselői már felkeresték mind Kiwiort, mind pedig az Arsenalt, így az elkövetkezendő időszakban akár fel is gyorsulhatnak az események a 31-szeres lengyel válogatott hátvéd körül.
A Transfermarkt által 28 millió euróra taksált játékos mindössze 644 percet (13 mérkőzésre leosztva) játszott idén az Arsenalban: 180-at az Angol Ligakupában; 323-at a Premier League-ben; 141-et a Bajnokok Ligájában.
A Cagliari nagyjából egy félidőn át tudta tartani magát!
Kiharcolták a 32-es táblán való szereplést…
Zöld utat kaphat a távozáshoz…
Vele helyettesítenék a lejáró szerződésű Thomas Parteyt!
Több külföldi csapat is szívesen látná…
Az új megállapodása 2029 nyaráig szól!
Nehéz feladat következik…
Visszatérhet a Serie A-ba…
A másodosztály kieső zónájában telelnek…
Ismét nigériai játékoshoz került a földrész Aranylabdája…
Folytatódott a tisztogatás…
A támadósorát erősítené meg a Spurs…
Enzo Maresca csak perememberként számol a támadóval…
Legutóbb Spanyolországban dolgozott…
Megtartották a kontinenstorna sorsolását…
Nem sikerült megfékezni a hullámvölgyet…
Szinte minden kapura tartó lövéséből gólt szerzett Simone Inzaghi csapata!
Kiváló iramú és gólgazdag mérkőzést játszott a két együttes…
A 10-es mezt is megkapta új csapatánál…
A 16. fordulóban szerezte meg első győzelmét a sereghajtó, ráadásul egy neves ellenféllel szemben…
Ebben a naptári évben már nem számíthatnak rá!
Az újonc trénere, Cesc Fabregas is beszélt már minderről…