A Cagliari nagyjából egy félidőn át tudta tartani magát!
Kiharcolták a 32-es táblán való szereplést…
Zöld utat kaphat a távozáshoz…
Vele helyettesítenék a lejáró szerződésű Thomas Parteyt!
Több külföldi csapat is szívesen látná…
Az új megállapodása 2029 nyaráig szól!
Nehéz feladat következik…
Visszatérhet a Serie A-ba…
A legfrissebb sajtóhírek szerint az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Arsenal együttese a Sevilla középpályásával, Lucien Agouméval erősítené meg a keretét.
(Photo by Alvaro Medranda/Quality Sport Images/Getty Images)
Az angol sajtó legfrissebb beszámolói alapján az Arsenal együttesénél már Thomas Partey utódját keresik, a ghánai középpályásnak ugyanis a most futó idény végén le fog járni a szerződése a csapatnál, amit a vezetőség nem tervez meghosszabbítani. A hírek szerint a klub egyik legfőbb kiszemeltje a Sevilla játékosa, Lucien Agoumé. A francia játékos az előző szezonban került kölcsönbe a spanyol csapathoz az Intertől, majd a nyáron végleg megvásárolták őt, miután meggyőző teljesítményt nyújtott. Agoumé ebben az idényben is kiválóan futballozik az andalúz gárdánál, játékával pedig több topcsapat figyelmét is felhívta magára. A középpályás szerződtetése pénzügyileg is megérné az Arsenalnak, hiszen jóval alacsonyabb lenne a fizetése, mint jelenleg Thomas Parteyé, illetve egy fizikális, több poszton is bevethető játékost kapnának, aki ráadásul 10 évvel fiatalabb is a ghánai posztriválisánál.
Lucien Agoumé a Sevilla színeiben eddig minden sorozatot figyelembe véve 30 mérkőzésen lépett pályára. Szerződése 2028 nyaráig köti aktuális csapatához, piaci értékét pedig 6 millió euróra teszi a transfermarkt.
🚨 Arsenal are closely monitoring Sevilla midfielder Lucien Agoume as a potential replacement for Thomas Partey.
(Source: @Transfersdotcom) pic.twitter.com/72o5RGj0TI
— Transfer News Live (@DeadlineDayLive) December 17, 2024
A Cagliari nagyjából egy félidőn át tudta tartani magát!
Kiharcolták a 32-es táblán való szereplést…
Zöld utat kaphat a távozáshoz…
Vele helyettesítenék a lejáró szerződésű Thomas Parteyt!
Több külföldi csapat is szívesen látná…
Az új megállapodása 2029 nyaráig szól!
Nehéz feladat következik…
Visszatérhet a Serie A-ba…
A másodosztály kieső zónájában telelnek…
Ismét nigériai játékoshoz került a földrész Aranylabdája…
Folytatódott a tisztogatás…
A támadósorát erősítené meg a Spurs…
Enzo Maresca csak perememberként számol a támadóval…
Legutóbb Spanyolországban dolgozott…
Megtartották a kontinenstorna sorsolását…
Nem sikerült megfékezni a hullámvölgyet…
Szinte minden kapura tartó lövéséből gólt szerzett Simone Inzaghi csapata!
Kiváló iramú és gólgazdag mérkőzést játszott a két együttes…
A 10-es mezt is megkapta új csapatánál…
A 16. fordulóban szerezte meg első győzelmét a sereghajtó, ráadásul egy neves ellenféllel szemben…
Ebben a naptári évben már nem számíthatnak rá!
Az újonc trénere, Cesc Fabregas is beszélt már minderről…