Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Visszatérhet hazájába a kolumbiai bombázó – sajtóhír

Nemzetközi sajtóbeszámolók szerint az egyik legnevesebb kolumbiai csapat csábítaná haza az Argentínában játszó középpályást…

(Photo by Marcelo Endelli/Getty Images)

Germán García Grova információi szerint a kolumbiai Millonarios szívesen látná soraiban Juan Fernando Quinterót és a bogotái klub képviselői már fel is vették a kapcsolatot az argentin Racing Clubot erősítő középpályással.

A 31 éves középpályás annak idején odahaza az Envigado csapatában nevelkedett, majd az Atlético Nacionalt erősítette. Ezen kívül emlékezetes éveket töltött 2018 és 2020 között a River Plate alkalmazásában. Tagja volt a 2018-as Libertadores-kupát elhódító együttesnek, méghozzá éppen egy óriási gólt lőtt a Boca Juniors elleni finálé visszavágójának hosszabbításában. Ezt követően a kínai Shenzen labdarúgója lett, ahonnan később visszatért a “milliomosokhoz”. Quintero a második pauzája alatt 36 mérkőzésen hét gólt és nyolc előkészítést regisztrált csapata színeiben. Különösen az első szerepvállalása idején rendkívül fontos szereplőnek bizonyult.

A rutinos középpályás 2023 első felében hazájában futballozott, de mindössze hét mérkőzésen lépett pályára az Atlético Júnior színeiben, majd tavaly februárban szerződött mostani kenyéradójához. Quintero igazi másodvirágzását éli a klubnál, minden sorozatot figyelembe véve 52 mérkőzésen 13 találatot és 10 előkészítést regisztrált az Academia színeiben, alapembere volt a Copa Sudamericana idei kiírását megnyerő társulatnak is.

A nagyszerű átlövésekkel bíró középpályás annak idején Európában is kipróbálhatta magát, a 2012-2013-as idényben a Pescara labdarúgója volt, majd hat éven át az FC Porto alkalmazásában állt, de jobbára tőlük kölcsönben szerepelt.

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!