Tíz öltéssel kellett összevarrni az arcát…
Az Arsenal drámai csatában múlta felül a Bayern Münchent…
Nem jött össze a bravúr…
Magabiztos előnnyel vezeti a francia pontvadászatot a Paris Saint-Germain…
Az Arsenal és a Newcastle is várhatja a Tottenham – Manchester United meccs győztesét…
A Cesena és a Sampdoria sem tudott komoly ellenállást kifejteni!
A klub 2+1 évre szóló szerződést kötött a veterán kameruni futballistával
Korábban egy rövid ideig irányította már a csapatot!
Ez az ötödik trófeája a naptári évben a királyi gárdának
A magyar futsal-válogatott Montenegró 5-0-s legyőzésével kezdte meg szereplését az Európa-bajnoki selejtezőkön, majd a második mérkőzését szerda este Szlovéniában vívta…
(Photo by Rico Brouwer/Soccrates/Getty Images)
A magyar futsal-válogatott nagy csatában 5-4-es vereséget szenvedett Szlovénia ellen a ljubljanai Eb-selejtezőn.
A mérkőzés első perceiben a hazaiak voltak aktívabbak, előbb egy kapufával veszélyeztettek, majd a 9. percben egy oldalberúgás után Cehről maradtunk le egy ütemmel, a hazaiak játékosa kihasználva a tizedmásodpercnyi előnyt, megszerezte a vezetést (1-0). A 10. percben ismét pontrúgás után voltak eredményesek a szlovénok, ezúttal Fidersekről maradtunk le, aki nem hibázott közelről (2-0). Szerencsére nem esett szét a csapat, a középkezdés után Rafinha kapufát lőtt, egy perccel később egy hosszú labdára Rutai Balázs mozdult jól, és helyezett a hálóba (2-1). Még ugyanebben a percben szabadrúgáshoz jutottunk mintegy 12 méterre a szlovén kaputól, Rutai elemi erővel bombázott a jobb felső sarokba (2-2). A félidő hajrája a szlovénoké volt, nyomás alatt tartották a kapunkat, Alasztics Marcellnak többször is nagyot kellett védenie. A 17. percben aztán visszavették a vezetést a hazaiak, újból egy oldalberúgás után maradtunk le Fidersekről, aki nem hibázott ziccerben (3-2), így ellenfelünk egygólos vezetéssel zárta a félidőt.
A második játékrész elején többségében a magyar válogatott támadott, de igazán veszélyes lehetőségeink nem adódtak, a szlovénok viszont a félidő közepéhez közeledve egy perc alatt kétszer is bevették a kapunkat (Fidersek és Duscak révén), és 5-2-re elhúztak. A folytatásban egy-két lövéssel megtornáztattuk a szlovénok kapusát, de egyszer sem jutott túl rajta a labda, így a hajrához közeledve tetemes volt a hátrány. Hét perc volt hátra, amikor átálltunk támadásban öt a négy elleni játékra, öt perccel a vége előtt egy ilyen szituációból Rábl János megszerezte a harmadik gólunkat (5-3). A folytatásban is rizikóztunk támadásban a kapus levitelével, és sikerült is közelebb kerülnünk a hazaiakhoz, két perccel a meccs vége előtt Szalmás Zoltán találatával már 5-4 volt az állás. Egy perccel a vége előtt Rafinha lövését védte bravúrral a szlovén kapus, de ez volt az utolsó veszélyes próbálkozásunk, a hátralévő időt kihúzták a hazaiak, és 5-4-re megnyerték a mérkőzést.
A csoport másik mérkőzésén Norvégia 1-0-ra nyerni tudott Montenegróban, így két kör után a szlovénoknak hat, a mieinknek és a norvégoknak 3-3, a montenegróiaknak 0 pontja van. A magyar válogatott legközelebb márciusban lép pályára Eb-selejtezőn, akkor előbb itthon, majd idegenben játszunk Norvégiával.
“Szoros meccset játszottunk, ezt mutatja az egygólos különbség is, ezért sajnálhatjuk igazán, hogy voltak olyan periódusai a mérkőzésnek, amikor nem voltunk kellően koncentráltak, a szlovénok pedig kihasználták ezt. Az első és a második félidőben is volt egy-egy olyan perc, amikor két gólt is kaptunk, ráadásul a szünet előtt rendre pontrúgásoknál maradtunk le, ami a koncentráció hiányát jelzi. A hibákat természetesen ki kell javítani, de a pozitívumokat is szeretném kiemelni, hiszen kétszer is visszajöttünk a meccsbe többgólos hátrányból, a hajrában megérdemelten szereztünk gólokat az öt a négy elleni szituációkban, és közel jártunk a végén az egyenlítéshez is. Sajnálom, hogy nem sikerült a pontszerzés, de az első helyért vívott harc továbbra is nyitott, nekünk pedig most már a következő két mérkőzésre kell fókuszálnunk, mert márciusban nagyon fontos hat pontot lehet és kell szerezni a norvégok elleni találkozókon” – mondta a mérkőzés után Sergio Mullor szövetségi kapitány az mlsz.hu-nak.
Szlovénia – Magyarország 5-4 (3-2)
Gólszerzők: Čeh (9.), Fideršek (10., 17., 28.), Duščak (29.), ill. Rutai (11., 11.), Rábl (36.), Szalmás (38.)
Magyarország: Alasztics Marcell – Rafinha, Rábl János, Fekete Márk, Rutai Balázs
Cserék: Gémesi Gergő, Hadházi Sándor, Vatamaniuc-Bartha Dávid, Dróth Zoltán, Kajtár Mátyás, Pál Patrik, Szabó Lajos, Szalmás Zoltán, Szentes-Bíró Tamás
🇸🇮🇭🇺 5⃣-4⃣
Férfi futsalválogatottunk közel járt a pontszerzéshez a szlovénok elleni, ljubljanai Eb-selejtezőn, de végül izgalmas végjátékban a hazaiak szerezték meg a három pontot.#magyarok #futsal pic.twitter.com/vLOqGeVUun— MLSZ (@MLSZhivatalos) December 18, 2024
Vasárna játsszák a visszavágót…
Tíz öltéssel kellett összevarrni az arcát…
Az Arsenal drámai csatában múlta felül a Bayern Münchent…
Nem jött össze a bravúr…
Magabiztos előnnyel vezeti a francia pontvadászatot a Paris Saint-Germain…
Az Arsenal és a Newcastle is várhatja a Tottenham – Manchester United meccs győztesét…
A Cesena és a Sampdoria sem tudott komoly ellenállást kifejteni!
A klub 2+1 évre szóló szerződést kötött a veterán kameruni futballistával
Korábban egy rövid ideig irányította már a csapatot!
Ez az ötödik trófeája a naptári évben a királyi gárdának
Sűrűn szerepel mostanában a hírekben Enzo Maresca csapata…
Így szavazott a szövetségi kapitány…
Újraépítheti a karrierjét…
A Real Madrid 18:00-kor lép pályára a Pachuca ellen….
Évek óta Magyarországon játszik…
Már az árát is megszabták a fiatal labdarúgónak a kékek…
Egyre kevesebb lehetőséget kap a zöld-fehéreknél…
Hosszú ideje betegséggel küzdött…
Pályára lép többek között a Liverpool, az Atalanta és az AS Roma…
Megerősítette szándékait…
Két csoportban véget értek a küzdelmek…
A Cagliari nagyjából egy félidőn át tudta tartani magát!