Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: felbontotta kapusa szerződését az MTK – HIVATALOS

A magyar bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő MTK Budapest elköszönt egyik kapusától…

(Photo By Stephen McCarthy/Sportsfile via Getty Images)

Az MTK Budapest hivatalos honlapján jelentette be, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott kapusával, Rácz Gergővel, miután kevés játéklehetőséget biztosított számára.

A korábban a Paks alkalmazásában álló 29 esztendős hálóőr 2023 elején érkezett az akkor másodosztályú kék-fehérekhez. Rácz a teljesítményével sokat tett azért, hogy a csapat feljusson az NB II-ből, 16 másodosztályú bajnokin mindössze tíz gólt kapott a 2022-2023-as szezon második felében. Ezt követően azonban az NB I-ben csupán három találkozón jutott szóhoz az előző idényben Demjén Patrik váltótársaként, a mostani kiírásban pedig egyszer sem védett.

A klub közleménye kihangsúlyozta, hogy a felek a több játéklehetőséget szem előtt tartva közös megegyezéssel szerződést bontottak egymással.