Sorozatban ötödik bajnokiját nyerte meg a Nottingham!
Nagy csata volt a városi riválisok között, végül Sérgio Conceicao csapata örülhetett
A megsérült Benjamin Henrichs pótlására érkezne!
Esélye sem volt a negyedosztályú csapatnak…
A szezon második felét Németországban tölti!
A Manchester City a Nottingham Forestből igazolna, a Ferencváros bejelentette új edzőjét
A német liga is csatlakozik a kezdeményezéshez…
Hazájában szeretne játszani…
Megvan Pascal Jansen utódja…
Fél évre kötelezte el magát…
Fontos bejelentést tett lejáró szerződésű, rutinos játékosáról a magyar bajnokság (OTP Bank Liga) élén telelő felcsúti gárda…
(Photo by Joris Verwijst/BSR Agency/Getty Images)
A Puskás Akadémia hivatalos oldalán erősítette meg, hogy Nagy Zsolt további három évvel, 2028 nyaráig meghosszabbította jövő nyárig érvényes szerződését a felcsúti csapatnál.
A 31 esztendős szélsővédő 2007-ben került először az akadémiára, ahol végigjárta a korosztályos csapatokat, 2013-ban pedig tagja volt annak a felnőtt együttesnek, amely a klub történetében először kiharcolta az élvonalba jutást. Nagy még ebben az évben bemutatkozott az első osztályban, később a Videoton és a Csákvár alkalmazásában fordult meg átmenetileg, de hosszú ideje a PAFC-ot szolgálja.
A magyar válogatottban 2019 óta 28 mérkőzésen pályára léő Nagy összesen 174 NB I-es bajnokin, vaalmint 232 tétmérkőzésen lépett pályára a Puskás Akadémia színeiben. Minden sorozatot figyelembe véve 34 találat mellett 34 assziszttal vette ki a részét az együttes sikereiből.
Nagy a jövőben is szeretné jó teljesítménnyel győzelmekhez segíteni csapatát, így a kölcsönös bizalom jeléül 2028 nyaráig meghosszabbította meg szerződését. Egyúttal a Puskás Akadémia karácsonyi ünnepségén értékelte a mögötte álló, sikerekkel teli időszakot, illetve elmondta, milyen célokat tűzött ki maga elé az elkövetkező évekre:
Sorozatban ötödik bajnokiját nyerte meg a Nottingham!
Nagy csata volt a városi riválisok között, végül Sérgio Conceicao csapata örülhetett
A megsérült Benjamin Henrichs pótlására érkezne!
Esélye sem volt a negyedosztályú csapatnak…
A szezon második felét Németországban tölti!
A Manchester City a Nottingham Forestből igazolna, a Ferencváros bejelentette új edzőjét
A német liga is csatlakozik a kezdeményezéshez…
Hazájában szeretne játszani…
Megvan Pascal Jansen utódja…
Fél évre kötelezte el magát…
Egykori gólerős támadó ül le a zöld-fehérek kispadjára…
A játékos hajlik a váltásra…
Kyle Walker helyére érkezne…
Történelmi célkitűzést kapott feladatául…
Az olasz mester a ma esti Copa del Rey mérkőzést megelőzően nyilatkozott…
Hamar a tartalékok közé került…
Még csak nyáron érkezett a kékekhez, de a kevés játéklehetőség miatt akár már januárban válthat a középpályás…
Fél év után visszatérhet hazájába…
A manchesteri gigásznál csak epizódszerep jut neki…
A folytatásban tovább javíthatja saját rekordját…
Ötödször volt eredményes ebben a bajnoki idényben…
Nyolc év után máshol folytatja pályafutását…
Szokás szerint paprikás hangulatú volt a mérkőzés…
Visszatért az egyik újonchoz a szigetországba!