Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bundesliga: hiába játszott 70 percig emberelőnyben a Frankfurt, nem tudtak pontot szerezni a Mainz ellen! – videóval

A német bajnokság (Bundesliga) 15. fordulójának szombati játéknapján az Eintracht Frankfurt a Mainzot látta vendégül.

(Photo by Uwe Anspach/picture alliance via Getty Images)

Nem hozott sok lehetőséget mérkőzés első negyedórája, de a 15. percben egy ritkán látható jelenet végén megszerezte a vezetést a Mainz! A Frankfurt próbálta meg kihozni a saját kapuja előteréből a labdát, a mainzi letámadás azonban célt ért, a Skhiri által hátratett labda magas ívben a kapu felé szállt, Kaua Santos pedig egyszerűen a játékszer mellé ütött, így az a válláról a hálóban kötött ki, 0-1! A 19. minutumban majdnem egyenlítettek is a hazaiak egy szöglet után, Kristensen fejese azonban a felső lécet találta el. Pár perccel később komoly lehetőséghez jutott a Frankfurt, Amiri nem túl szép belépőjét ugyanis kiállítással „jutalmazta” a játékvezető! Ennek ellenére a Mainz tudta tovább növelni az előnyét! A 27. percben Theate fejelte rossz helyre a labdát, amit Nebel gyűjtött be, a kapura lövése pedig az egyik védőn irányt változtatott, így Kaua Santosnak esélye sem volt a hárításra, 0-2! Az utolsó bő negyedórában a Frankfurt odaszorította saját kapuja elé a Mainzot, de az átlövések, illetve a számtalan beadás nem hozta meg az áttörést, így a szünetre megmaradt a kétgólos különbség a felek között.

A második játékrész elején rögtön szépíthetett volna a hazai gárda, egy középre tett labdát ugyanis a csereként beálló Uzun lőhetett kapura ziccerben, de hiába próbálta meg a kapus mozgásával ellentétesen a kapuba juttatni a labdát, Zentner lábbal még hárítani tudott. Hiába igyekezett azonban komoly nyomást kifejteni a Frankfurt, az 58. percben már háromgólos hátrányban voltak! Kaua Santos adta el a labdát a saját tizenhatosánál, majd ezt követően hiába védte Lee lövését, a kipattanót Nebel a bal alsó sarokba vágta, 0-3! A következő nagy lehetőség a 69. percben alakult ki, amikor Uzun lőtt kapura a tizenhatoson belül , a kapu bal oldalába tartó lövését azonban vetődve kiütötte Zentner. A véghajrá kezdetén végül sikerült megtörnie a jeget a Frankfurtnak! Egy szöglet után Kristensen fejelte meg a labdát a rövidnél, ami végül a hosszú alsóban kötött ki, 1-3! A 80. percben egy gyorsan elvégzett szöglet után ismét közel járt a gólszerzéshez a hazai gárda, Zentner azonban újabb bravúrt bemutatva hárítani tudott. Egy perccel később egy beadást követően Koch fejese tartott a bal alsó irányába, a vendégek kapusa azonban újabb nagy védést tudott bemutatni. A ráadásban még Theate átlövését védte a levegőben úszva Zentner, megőrizve ezzel csapata kétgólos előnyét. A Mainz ezzel a Bayern München után a Frankfurtot is legyőzte, és átmenetileg feljöttek a tabella 5. helyére.

Eintracht Frankfurt – Mainz 1-3 (0-2)
Helyszín:
Deutsche Bank Park Vezette: F. Badstubner
Gólszerzők:
Kristensen (75.) ill. Kaua Santos (15. – öngól), Nebel (27., 58.)
Sárga lapok: Bahoya (64.) ill. Mwene (11.)
Kiállítás:ill. Amiri (21.)

Eintracht Frankfurt: Kaua Santos – Brown, Theate, Koch, Kristensen – Chaibi (Knauff 61.), Skhiri (Larsson 46.), Höjlund (Bahoya 61.), Collins (Uzun 46.) – Marmoush, Ekitike (Matanovic 61.) Vezetőedző: Dino Toppmöller

Mainz: Zentner – da Costa, Bell (Jenz 86.), Kohr – Caci (Widmer 76.), Sano, Amiri, Mwene – Nebel, Lee (Hong 76.) – Sieb (Veratschnig 58., Onisiwo 86.) Vezetőedző: Bo Henriksen

A mérkőzés összefoglalója:

A 15. forduló eredményei és további programja:

Péntek:
Bayern München – RB Leipzig 5-1

Szombat:
Eintracht Frankfurt – Mainz 1-3
Hoffenheim – B. Mönchengladbach 1-2
Holstein Kiel – Augsburg 5-1
VfB Stuttgart – St. Pauli 0-1
Werder Bremen – Union Berlin 4-1
18:30 Bayer Leverkusen – Freiburg (Tv: Match 4)

Vasárnap:
15:30 VfL Bochum – Heidenheim (Tv: Aréna 4)
17:30 Wolfsburg – Borussia Dortmund (Tv: Match 4)

A bajnokság aktuális állása:

Az állást biztosítja a Sofascore