Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: az Inter legyőzte a Comót és tapad a listavezető Atalantára – videóval

Az olasz bajnokság (Serie A) 17. fordulójának zárómérkőzését a bajnoki címért küzdő Inter és a kiesés elől menekülő Como játszotta.

(Photo by Mattia Pistoia – Inter/Inter via Getty Images)

Az első játékrészben nem történt túl sok említésre méltó helyzet. A 33. percben Denzel Dumfries lövése hordozott magában komolyabb veszélyt, azonban fölé szállt. A hazaiak ugyan hét alkalommal is próbálkoztak, de csak egy talált kaput, míg a vendégeknél ez a mutató háromból kettő, viszont egyik sem jelentett komoly gondot Sommernek. A szünetre ennek következtében 0-0-val mehettek a csapatok.

A második félidő viszont rögvest góllal kezdődött, a 48. percben Calhanoglu tekert a kapu elé egy szögletet, amire Carlos Augusto ment fel a legjobb ütemben és 6 méterről a jobb alsóba bólintott, 1-0! A 62. percben a Como kis híján kiegyenlített, azonban Nico Paz lövését Yann Sommer hárítani tudta. Az utolsó pillanatokban sikerült végleg lezárnia a mérkőzést a Nerrazzurinak, Frattesi tett le egy labdát Marcus Thuramnak, aki tolt rajta kettőt, majd erőből a rövid felsőbe vágta, 2-0! Az Inter a győzelmével egy pontra megközelítette a Napolit és háromra az Atalantát, azonban mindkét csapattól egy találkozóval kevesebbet játszottak. A Como pedig nincs túl jó helyzetben, ugyanis egyetlen pontra vannak a kiesést érő 18. helytől.

Inter – Como 2-0 (0-0)
Helyszín: Stadio Giuseppe Meazza (Milánó), Vezette: A. Giua
Gólszerzők: Carlos Augusto (48.), Thuram (90+2.) ill.
Sárga lap: Bisseck (24.), Thuram (90+2.) ill. Fábregas (63. – pályán kívül), Da Cunha (64.), Mazzitelli (87.)
Kiállítás:ill.

Inter: Sommer – Carlos Augusto, Bastoni, Bisseck (De Vrij 74.) – Dumfries, Barella (Zielinski 74.), Calhanoglu, Mkhitaryan (Frattesi 89.), Dimarco (Buchanan 80.) – Thuram, L. Martínez (Taremi 89.). Vezetőedző: Simone Inzaghi

Como: Reina – Van der Brempt, Goldaniga, Kempf (Barba 74.), Dossena – Roberto (Koné 66.), Da Cunha – Strefezza (Cutrone 65.), Paz, Fadera (Cerri 88.) – Belotti (Mazzitelli 74.). Vezetőedző: Cesc Fábregas

A mérkőzés összefoglalója:

A 17. forduló eredményei és további programja:

Péntek:
Hellas Verona – AC Milan 0-1

Szombat:
Torino – Bologna 0-2
Genoa – Napoli 1-2
Lecce – Lazio 1-2

Vasárnap:
AS Roma – Parma 5-0
Venezia – Cagliari 2-1
Atalanta – Empoli 3-2
Monza – Juventus 1-2

Hétfő:
Fiorentina – Udinese 1-2
Inter – Como 2-0

A bajnokság aktuális állása:

Az állást biztosítja a Sofascore