Nyolc év után máshol folytatja pályafutását…
Szokás szerint paprikás hangulatú volt a mérkőzés…
Visszatért az egyik újonchoz a szigetországba!
Eldőlt a helyi “GOAT” további sorsa…
A második félidőben négy gól is született…
A listavezetőhöz képest nyolc pont a hátránya José Mourinhóéknak…
Nem tudták folyták a felzárkózást…
Legutóbbi 8 meccséből hatodszor végzett döntetlenre Marco Silva csapata!
A megszűnés szélén álló Haladás szurkolói az év utolsó napjaiban gyűjtést szerveztek…
(Photo by Robert Szaniszlo/NurPhoto via Getty Images)
A Haladás Szurkolói Kör Facebook-oldalának keddi tájékoztatása szerint összegyűjtötték a fennmaradáshoz szükséges 55 millió forintos összeget, így nem szűnik meg a klub.
Mint ismeretes, a Haladás anyagi problémák miatt nem indulhatott el a másodosztályban, csak az NB III-ban indulhatott, de az év végére olyan tartozást halmozott fel, hogy a megszűnés fenyegette, ezért a szurkolók gyűjtést szerveztek a klub megmentése érdekében.
A felajánlók közé a Haladás egykori játékosai is csatlakoztak, és az év utolsó napjának délutánján össze is gyűlt a fennmaradáshoz szükséges 55 millió forint. A Haladás Szurkolói Kör, amely a kezdeményezést elindította, saját Facebook-oldalán arról számolt be, hogy a város szülötte, a Németországban légióskodó Schäfer András utalta át a hiányzó összeget.
A válogatott középpályás egyszer már segített ötmillió forinttal az egyesületnek, most pedig újabb tízmilliót utalt át, ami az életet jelenti a Haladásnak.
A Haladás Szurkolói Kör posztja szerint egyébként több régi neves játékosa is segített abban, hogy a Vas vármegyei klub életben maradjon.
Nyolc év után máshol folytatja pályafutását…
Szokás szerint paprikás hangulatú volt a mérkőzés…
Visszatért az egyik újonchoz a szigetországba!
Eldőlt a helyi “GOAT” további sorsa…
A második félidőben négy gól is született…
A listavezetőhöz képest nyolc pont a hátránya José Mourinhóéknak…
Nem tudták folyták a felzárkózást…
Legutóbbi 8 meccséből hatodszor végzett döntetlenre Marco Silva csapata!
Megállíthatatlannak érzi magát…
A több játéklehetőség reményében vált…
Hazáján belül váltott csapatot…
Roppant mód elégedettek a munkájával…
Az Athletic Bilbao szó szerint ‘hajnalig húzta’ saját mérkőzését…
Túl vagyunk a szezon felén az angol harmadosztályban…
Európába is csábították…
Egykori csapatához térhet vissza…?
Nem tudta kihasználni az ősi rivális Sporting botlását a Benfica…
Egy nagy visszatérővel újra a pályán…
Még távolabb kerülhet a bajnoki címtől Mikel Arteta csapata!
Sorozatban negyedik meccsén maradt nyeretlen Palladino csapata!
Sallai Roland a 74. percben csereként szállt be a mérkőzésbe…