Jócskán megemelnék a 22 éves játékos fizetését…
Követve a törökök ikonikus edzőjét…
Az olasz együttesnél csak epizódszerep jut a játékosnak…
Kedvenc csapatához igazolhatna…
Izgalmas focit szeretne látni az új edző…
Itt folytatja pályafutását…
Sorozatban ötödik bajnokiját nyerte meg a Nottingham!
Nagy csata volt a városi riválisok között, végül Sérgio Conceicao csapata örülhetett
Egykori bajnok és kupagyőztes kapusát gyászolja a másodosztályban szereplő Vasas együttese…
(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)
A Vasas hivatalos honlapján keresztül tudatta, hogy 83 éves korában elhunyt a csapat egykori kapusa, Tamás Gyula.
A néhai sportoló 1970 és 1981 között védte a Vasas kapuját, összesen 128 mérkőzésen viselte az angyalföldiek szerelését. Tamás ezáltal tagja volt a piros-kékek eddigi utolsó, 1977-es bajnokcsapatának, továbbá MNK-t és KK-t is nyert a Vasassal.
Tamás okszor hangsúlyozta, hogy a Vasasban töltötte pályafutása legszebb időszakát, amiért nagyon hálás volt Illovszky Rudolfnak, aki Diósgyőrből csábította őt a Fáy utcába. Illovszky egyébként a válogatottban is lehetőséget adott a kapusnak, aki összesen tizenegyszer ölthette magára a címeres mezt.
Később több időszakban kapusedzőként is tevékenykedett az angyalföldi klubunknál, olyan kapusokat kinevelve, mint például Sáfár Szabolcs, 1983 és 1985 között pedig szakosztályvezető is volt a Vasas labdarúgásában. Tamás Gyula több hónapja volt kórházban, és az újév második napján hunyt el.
Nyugodjon békében.
Jócskán megemelnék a 22 éves játékos fizetését…
Követve a törökök ikonikus edzőjét…
Az olasz együttesnél csak epizódszerep jut a játékosnak…
Kedvenc csapatához igazolhatna…
Izgalmas focit szeretne látni az új edző…
Itt folytatja pályafutását…
Sorozatban ötödik bajnokiját nyerte meg a Nottingham!
Nagy csata volt a városi riválisok között, végül Sérgio Conceicao csapata örülhetett
A megsérült Benjamin Henrichs pótlására érkezne!
Esélye sem volt a negyedosztályú csapatnak…
A szezon második felét Németországban tölti!
A Manchester City a Nottingham Forestből igazolna, a Ferencváros bejelentette új edzőjét
A német liga is csatlakozik a kezdeményezéshez…
Hazájában szeretne játszani…
Megvan Pascal Jansen utódja…
Fél évre kötelezte el magát…
Egykori gólerős támadó ül le a zöld-fehérek kispadjára…
A játékos hajlik a váltásra…
Kyle Walker helyére érkezne…
Történelmi célkitűzést kapott feladatául…
Az olasz mester a ma esti Copa del Rey mérkőzést megelőzően nyilatkozott…
Hamar a tartalékok közé került…
Még csak nyáron érkezett a kékekhez, de a kevés játéklehetőség miatt akár már januárban válthat a középpályás…