Jócskán megemelnék a 22 éves játékos fizetését…
Követve a törökök ikonikus edzőjét…
Az olasz együttesnél csak epizódszerep jut a játékosnak…
Kedvenc csapatához igazolhatna…
Izgalmas focit szeretne látni az új edző…
Itt folytatja pályafutását…
Sorozatban ötödik bajnokiját nyerte meg a Nottingham!
Nagy csata volt a városi riválisok között, végül Sérgio Conceicao csapata örülhetett
A német bajnokságban (Bundesliga) szereplő Heidenheim együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy szerződtették a másodosztályú Karlsruher csapatától Budu Zivzivadzét.
(Photo by Alex Grimm/Getty Images)
A Bundesliga 16. osztályozós helyén álló Heidenheim gárdája a mai nap folyamán hivatalos közleményben jelezte, hogy erősítettek a támadósorukon Budu Zivzivadze szerződtetésével. A grúz játékost a másodosztályú Karlsruher csapatától szerződtették, ahol a rutinos támadó legutóbbi két évét töltötte. Zivzivadze leigazolásával kapcsolatban az ügyvezető igazgató, Holger Sanwald elmondta, hogy már hosszú ideje figyelemmel kísérték a támadó teljesítményét, és véleménye szerint a grúz játékos azonnal segítséget tud nyújtani a csapatnak a kiesés ellen folytatott harcban.
Budu Zivzivadze kiváló félszezont produkált a Karlsruher színeiben, amellyel 20 mérkőzésen 14 gólig és 5 gólpasszig jutott. Összességében a másodosztályú csapat mezét 61 meccsen ölthette magára, ez idő alatt 27 találatot és 6 előkészítést jegyzett. Zivzivadze neve az NB I-et követők számára is ismerős lehet, hiszen a támadó 2019 augusztusa és 2023 januárja között a Mezőkövesd, a Videoton és az Újpest játékosa is volt, ez idő alatt 126 mérkőzésen 43 gólt és 23 gólpasszt ért el.
A 30 éves középcsatár átigazolási díját nem hozták nyilvánosságra a felek, de az hivatalos, hogy Zivzivadze új csapatánál 2029 nyaráig szóló szerződést írt alá.
Budu Zivzivadze wechselt vom Karlsruher SC zum FCH. Der 30-jährige georgische Nationalspieler, der aktuell die Torjägerliste der 2. Bundesliga anführt, erhält beim FCH einen Vertrag bis 2029.
Zur Meldung: 👉 https://t.co/ymgidD1rpV🔴🔵 #NurDerFCH pic.twitter.com/KNO9YKfAqs
— 1. FC Heidenheim 1846 e. V. (@FCH1846) January 3, 2025
Jócskán megemelnék a 22 éves játékos fizetését…
Követve a törökök ikonikus edzőjét…
Az olasz együttesnél csak epizódszerep jut a játékosnak…
Kedvenc csapatához igazolhatna…
Izgalmas focit szeretne látni az új edző…
Itt folytatja pályafutását…
Sorozatban ötödik bajnokiját nyerte meg a Nottingham!
Nagy csata volt a városi riválisok között, végül Sérgio Conceicao csapata örülhetett
A megsérült Benjamin Henrichs pótlására érkezne!
Esélye sem volt a negyedosztályú csapatnak…
A szezon második felét Németországban tölti!
A Manchester City a Nottingham Forestből igazolna, a Ferencváros bejelentette új edzőjét
A német liga is csatlakozik a kezdeményezéshez…
Hazájában szeretne játszani…
Megvan Pascal Jansen utódja…
Fél évre kötelezte el magát…
Egykori gólerős támadó ül le a zöld-fehérek kispadjára…
A játékos hajlik a váltásra…
Kyle Walker helyére érkezne…
Történelmi célkitűzést kapott feladatául…
Az olasz mester a ma esti Copa del Rey mérkőzést megelőzően nyilatkozott…
Hamar a tartalékok közé került…
Még csak nyáron érkezett a kékekhez, de a kevés játéklehetőség miatt akár már januárban válthat a középpályás…