Eldőlt, hol folytatja az argentin bajnok csapatkapitánya – sajtóhír
Gabriel Barbosa megszerzése után újabb méretes fogásra készül a Belo Horizonte-i gárda…
(Photo by Rodrigo Valle/Getty Images)
César Luis Merlo legfrissebb beszámolói szerint minden akadály elhárult, hogy az argentin bajnok Vélez Sarsfield tehetséges hátvédje, Valentín Gómez a brazil Cruzeiróhoz igazoljon. Játékjogáért előreláhatólag 9 millió dollárt fizetnek, új csapatával való szerződése négy vagy öt évre szólhat.
A 21 éves középhátvéd a Fortín saját nevelésű játékosa, eddig csak ennek a klubnak a színeiben szerepelt. Gómez a profik közti 2022-es debütálása óta 109 mérkőzésen lépett pályára az első csapatban és hátvéd létére három gólt is szerzett. Fiatal kora ellenére a közelmúltban a csapatkapitányi karszalagot is kiérdemelte a Véleznél, miközben a csapata végső sikerével záruló Liga Profesional 27 fordulója alatt 22 mérkőzésen lépett pályára. A tehetséges játékos minden sorozatot figyelembe véve 43 találkozón szerepelt 2024-ben a klubcsapatában.
Gómez az elmúlt években gyakori szereplője volt az argentin U20-as válogatottnak, hét mérkőzésen foglalkoztatták őt a korosztályos együttesben.
A közelmúltban Gómez szolgálatai iránt Európából is mutatkozott érdeklődés, a Lazio konkrét tárgyalásokat is folytatott már a megszerzése érdekében, ám nagyon úgy tűnik, hogy a labdarúgó inkább Dél-Amerikában képzeli el a jövőjét.