A játékos azonban pályára léphet a Spanyol Szuperkupában…
Továbbra is bíznak benne…
A klubhoz közelálló személyt keresnek…
Másfél éve erősíti csapatát…
Továbbra is remek formában van Eddie Howe legénysége
Kölcsönbe érkezhetne vételi opcióval!
Januárban sem akarnak lassítani a Comói-tó partján…
Új klubjának vásárlási opciója is van rá!
A Celtic 3-0-s legyőzése után a Rangers a Hibernian vendégeként lépett pályára a skót bajnokság (Premiership) 22. fordulójában vasárnap délután…
(Photo by Ross Parker/SNS Group via Getty Images)
A skót liga második helyén áló Rangers némi meglepetésre csak 3-3-as dönteltent ért el a felsőházba jutásért harcoló Hibernian vendégeként.
A kék-fehérek jól kezdték az összecsapást, játékukon még érezhető volt az Old Firm megnyerése által okozott lendület és többször is zavarba tudták hozni a sebezhető hazai védelmet. Mindössze a negyedik percben lépéselőnybe kerültek a vendégek, I. Hagi beadásából Hamza Igamane laposan lőtt a hálóba. A továbbra is lelkesen játszó Rangers az első húsz percben végén újból betalált, Hamza Igamane egy tökéletesen fejessel szerezte meg önmaga és csapata második gólját. A Hibernian félóra után teremtett először veszélyt az ellenfél kapuja előtt, és a 32. minutumban az ausztrál Martin Boyle fordulásból lőtt a hosszú sarokba. A szünetben a Rangers 2-1-re vezetett. A glasgow-iak a folytatásban többször is eldönthették volna a meccset, azonban rendre elpuskázták a lehetőségeiket. Ezzel szemben negyedóra elteltével a házigazda büntetőhöz jutott, melyből Martin Boyle kiegyenlítette a mérkőzés állását. Ismét a Rangersnek lett sürgősebb, de az idő közben fellelkesülő hazaiak egyre komolyabb erőfeszítésre késztették őket. Ennek ellenére az utolsó húsz percen belülre érve Hamza Igamane egy, az első hasonló lapos lövéssel elérte a mesterhármast és újból előnyhöz jutatta csapatát. A Hibernian a 83. percben azonban válaszolt, az előre húzódó Rocky Bushiri egy szöglet után fejelt védhetetlenül a hálóba, ezzel kialakult a 3-3-as végeredmény.
A Rangers a legutóbbi bravúros sikere után csupán egy pontot szerzett, így a vasárnapi diadalmaskodó éllovas Celtic mögött ismét 13 pont a hátránya a második helyen.
Hibernian – Rangers 3-3 (1-2)
Gólszerzők: Boyle (32., 61. – a másodikat büntetőből), Bushiri (83.), ill. Igamane (4., 19., 74.)
A játékos azonban pályára léphet a Spanyol Szuperkupában…
Továbbra is bíznak benne…
A klubhoz közelálló személyt keresnek…
Másfél éve erősíti csapatát…
Továbbra is remek formában van Eddie Howe legénysége
Kölcsönbe érkezhetne vételi opcióval!
Januárban sem akarnak lassítani a Comói-tó partján…
Új klubjának vásárlási opciója is van rá!
Hátvédet igazolt a Bournemouth, az AC Milanból igazolna az RB Leipzig
Úgy tűnik nincs maradása az Old Traffordon…
Az elmúlt 1,5 évet a szaúdi ligában töltötte…
Argentin balhátvéd érkezett a “cseresznyésekhez”…
Negyedik megszakítását kezdi a klubnál…
A 33 éves játékos szerződése a szezon végén lejár a csapattal…
A következő szezonban is a csapatot fogja erősíteni!
Ismerős környezetben folytatja karrierjét…
A kispestiek is bejelentettek érkezőket…
Hangzatos játékoscserével indul a futball-év…
Jócskán megemelnék a 22 éves játékos fizetését…
Követve a törökök ikonikus edzőjét…
Az olasz együttesnél csak epizódszerep jut a játékosnak…
Kedvenc csapatához igazolhatna…