Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: ismét kölcsönadta védőjét a Manchester City! – Hivatalos

Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester City együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy kölcsönadta védőjét, Issa Kaborét.

(Photo by Catherine Ivill – AMA/Getty Images)

A Manchester City gárdája a mai nap folyamán hivatalos közleményben tudatta, hogy Issa Kaboré a szezon második felét a Werder Bremen csapatában fogja tölteni kölcsönben. A jobbhátvéd számára nem ismeretlen ez a szerep, hiszen amióta a City játékosa, szerepelt már kölcsönben a Mechelen, a Troyes, a Marseille és a Luton Town együtteseiben is, míg a most futó idény első felét a Benficánál töltötte. A portugál csapattól viszont már a télen visszahívták Kaborét, miután a szezon első felében alig kapott lehetőséget, 7 meccsen mindössze 193 percet tölthetett a pályán. A City így új lehetséges opciót keresett Kaboré számára, erre pedig a Werder Bremen jelentett megoldást, ahol távozók, illetve sérülés miatt volt szükség a védelem megerősítésére. A közlemény alapján a kölcsönszerződés nem tartalmaz vásárlási opciót.

Issa Kaboré a Manchester City felnőttei között eddig még egyetlen alkalommal sem léphetett pályára. Szerződése 2027 nyaráig köti az angol csapathoz. Piaci értékét 6 millió euróra teszi a transfermarkt.