Javában zajlanak az egyeztetések…
Akár már januárban hajlandóak lennének kifizetni a nápolyi klub által kért vételárat…
A 2024/25-ös idényben már 16 gólt szerzett a skót együttes játékosa…
18 millió eurót fizettek érte!
A címvédő kétségbeesetten keresi a fejlődés lehetőségét…
Ehhez azonban a Mallorca és az FC Barcelona csapatát is le kell győznie a madridiaknak…
Majdnem két év szünet után vállalt ismét állást!
Az elmúlt éveket Brazíliában töltötte…
Az eddigi jelentős erősítések után újabb nagy fogást jelentett be az argentin rekordbajnok River Plate együttese…
(Photo by Paolo Giuliani/NurPhoto via Getty Images)
A River Plate csapata 2028-ig szóló szerződést kötött a Fiorentinától visszatérő korábbi hátvédjével, Lucas Martínez Quartával.
A 28 éves Mar del Plata-i születésű labdarúgó 2012-től a “milliomosok” akadémiáján pallérozódott, majd 2016-ban a klub színeiben mutatkozott be a profik közt. Martínez Quarta fiatal kora ellenére hamar alapembere lett Marcelo Gallardo akkori sikercsapatának, négy év alatt 103 mérkőzésen hat találat fűződött a nevéhez, miközben tagja volt a 2018-as Libertadores-kupa-győztes és a 2019-es Recopa Sudamericana-nyertes csapatnak és összesen öt trófeát nyert az együttessel.
Martínez Quarta 2020 nyarán szerződött Olaszországba, ahol azóta a “violáknál” is rendszeres játéklehetőséghez jutott. Az elmúlt négy és fél év alatt 142 meccsen hátvéd létére 15 gólt szerzett a Fior színeiben.
A tapasztalt játékos a 2019-es debütálása óta általában epizódszereplőként 15 meccsen jutott szóhoz az argentin válogatottban. Tagja volt a 2021-es és a 2024-es Copa Américát megnyerő Albicelestének, azonban a 2022-es vb-győztes csapatban nem kapott helyet.
EL MOMENTO DE VOLVER A CASA 🤍❤️🤍 pic.twitter.com/HTzZGFm7xV
— River Plate (@RiverPlate) January 7, 2025
Javában zajlanak az egyeztetések…
Akár már januárban hajlandóak lennének kifizetni a nápolyi klub által kért vételárat…
A 2024/25-ös idényben már 16 gólt szerzett a skót együttes játékosa…
18 millió eurót fizettek érte!
A címvédő kétségbeesetten keresi a fejlődés lehetőségét…
Ehhez azonban a Mallorca és az FC Barcelona csapatát is le kell győznie a madridiaknak…
Majdnem két év szünet után vállalt ismét állást!
Az elmúlt éveket Brazíliában töltötte…
Ő lépett pályára a legtöbbet a bajorok színeiben…
Bizonytalan a jövője a szaúdiaknál…
Tovább folytatódott a klub átalakulása…
Menedzsere adott tájékoztatást a helyzetről…
A szezon folyamán másodszor kapott ki Arne Slot csapata!
Lamine Yamal remek játékkal, Gavi góllal tért vissza a kezdőcsapatba…
A Galatasaray támadója, Michy Batshuayi az utolsó pillanatokban büntetőt hibázott…
A friss szerzemény 2027 nyaráig írt alá!
Minden átigazolási hír egy helyen!
Rutinos futballistával erősödtek…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Elfogyott a türelem a vezetőség részéről…
Három magyar csapat is lesben áll érte…
Seko Fofana után újabb igazolást jelentett be a Rennes együttese…