Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Angol Ligakupa: Bergvall kései góljával minimális előnyből várhatja a visszavágót a Tottenham! – videóval

Az Arsenal és a Newcastle United összecsapása után ezúttal az Angol Ligakupa másik elődöntőjének első mérkőzése következett, amit a Tottenham és a Liverpool vívott egymással.

(Photo by Sebastian Frej/MB Media/Getty Images)

Az első lehetőség a Tottenam előtt adódott a 6. percben, amikor Dragusin 10 méterről leadott lövését védte bravúrral Alisson. A következő nagyobb helyzetet is a Tottenham dolgozta ki a 22. percben, ekkor Son középre lőtt labdáját Solanke próbálta meg estében a kapuba tenni, Alisson azonban ezt is védeni tudta. Nem sokkal később az első liverpooli helyzetet is fel lehetett jegyezni, amikor Salah 18 méterről leadott lövése kevéssel elkerülte a hazai kaput. A 33. percben Tsimikas beadása után Mac Allister szerezhette volna meg a vezetést fejjel, de 5 méterről a kapu közepébe fejelt, így Kinsky hárítani tudott. A játékrész további részében még pár ígéretes Liverpool helyzet kialakult, de a befejezésekbe rendre hiba csúszott, így gól nélküli döntetlennel vonulhattak szünetre a felek.

A második félidő első komoly, és talán a mérkőzés addigi legnagyobb lehetősége a Tottenham előtt adódott, miután Alissontól Bergvall megszerezte a labdát, majd Porrohoz passzolt, a jobbhátvéd viszont a tizenhatoson belülről a kapu jobb oldala mellé lőtte a játékszert. A véghajrá közeledtével megszaporodtak a Liverpool helyzetei: a 69. percben Salah tálalt Nunez elé, de Kinsky jól mozdult ki a kapujából és védeni tudta a támadó közeli próbálkozását. A 71. percben Tsimikas balról érkező beadását Alexander-Arnold lőtte 10 méterről kapura, de a gólvonalról Dragusin menteni tudott, majd a kipattanót Mac Allister lőtte kevéssel a jobb alsó mellé. Már-már úgy nézett ki, hogy gól nélküli döntetlennel fog zárulni a találkozó, de a 86. percben megszerezte a vezetést a hazai gárda, miután Solanke lapos beadását Bergvall lőtte 11 méterről a kapuba, 1-0! A 94. percben közel járt az egyenlítéshez a Liverpool, Diaz beadása után ugyanis Nunez szúrta kapura a labdát, Kinsky viszont nagy bravúrral szögletre ütötte a játékszert. Ezt követően már nem alakult ki újabb lehetőség, így a Tottenham egygólos előnnyel várhatja az egy hónap múlva esedékes visszavágót.

Tottenham – Liverpool 1-0 (0-0)
Helyszín:
Tottenam Hotspur Stadium Vezette: S. Attwell
Gólszerző:
Bergvall (86.) ill.-
Sárga lapok:
Bissouma (32.), Bergvall (68.) ill.-
Kiállítás:ill.-

Tottenham: Kinsky – Spence, Gray, Dragusin, Porro – Bergvall, Bentancur (Johnson 15.), Bissouma – Son (Werner 72.), Solanke, Kulusevski Vezetőedző: Ange Postecoglou

Liverpool: Alisson – Bradley (Alexander-Arnold 60.), Quansah (Endo 30.), van Dijk, Tsimikas – Gravenberch, Mac Allister (Konaté 80.) – Salah, Jones, Gakpo (Diaz 60.) – Jota (Nunez 60.) Vezetőedző: Arne Slot

A mérkőzés összefoglalója:

Az elődöntők eredményei és további programja:

Kedd:
Arsenal – Newcastle United 0-2

Szerda:
Tottenham – Liverpool 1-0

02.05. Szerda:
21:00 Newcastle United – Arsenal

02.06. Csütörtök:
21:00 Liverpool – Tottenham