Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Inter Miami: a portugál élvonalból esősítenek Messiék!- sajtóhír

A transzfer-guru, Fabrizio Romano beszámolója szerint az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságban (MLS) szereplő Inter Miami együttese bejelentette, hogy a portugál élvonalbeli Casa Piától átigazolja Telasco Segoviát.

(Photo by Carmen Mandato/Getty Images)

 

A 21 esztendős, venezuelai válogatott középpályás klubváltása Romano szerint kész tényként kezelhető.

A felek egy olyan átigazolást véglegesítenek, amely a portugálok szempontjából történelmire sikeredhet, hiszen Romano úgy tudja, hogy az Inter Miami 2,5 millió eurót utal majd át Segovia játékjogáért, amely új klubrekord a játékoseladások terén a Casa Pianál (ráadásul a jövőbeni eladás 50%-a is a portugálokat illeti majd – a szerk.).

Telasco Segovia az Inter Miami együttesénél azt a Diego Gomezt hivatott pótolni, aki az angol Premier League-ben szereplő Brighton játékosa lett.

Érdekesség, hogy egy átigazolást már bejelentett pár órával korábban az Inter Miami: a haiti válogatott Fafá Picault érkezett ingyen az MLS-rivális Vancouver Whitecaps együttesétől.