Már hosszú ideje kiszemelt volt…
Nem kapott sok lehetőséget az olasz csapatnál
Igazi klubikon lehet Felcsúton…
Nem jött be az európai kaland, visszatér az amerikai kontinensre…
A hétvégén bejelenthetik a kölcsönvételét…
A bajnok már nem tette meg azt a szívességet viszont, hogy leadja két gólos előnyét…
Legutóbbi 6 bajnokijából ötödik alkalommal maradt veretlen Cesc Fabregas csapata!
Minden átigazolási hír egy helyen!
Eközben két játékostól elköszöntek…
A fizetése azonban még gond lehet…
Nemzetközi sajtóbeszámolók szerint nagyon közel áll a megállapodáshoz új klubjával a rövid időn belül ismét csapatot váltó középpályás…
(Photo by Florencia Tan Jun/Getty Images)
A Súper Deportivo információi szerint a Rayo Vallecanótól fél év után távozni készülő James Rodríguez hamarosan leszerződhet a mexikói bajnokságban (Liga MX) szereplő Club León csapatához.
Emlékezhetünk rá, hogy Rodríguez 2014 és 2020 között a Real Madrid alkalmazásában állt, menet közben azonban két idényt kölcsönben eltöltött a Bayern München soraiban, és az utolsó madridi szezonja, a 2019-2020-as kiírás is felejthetően sikerült számára, így a “blancók” háza táján sem lehetett többé téma a visszatérése. Ezt követően az Evertonhoz került egykori edzője, Carlo Ancelotti szárnyai alá, majd a katari Al-Rayyan futballistája volt, de egyik csapatnál sem tudta megismételni fénykorában nyújtott teljesítményét, majd a görög Olympiakosznál szerepelt, ahonnan tavaly nyáron távozott. Ezt követően 2023 nyarán szerződött a brazil Sao Paulóhoz amely színeiben egy év alatt 20 meccsen két gólt és három gólpasszt jegyzett.
Az aktuális idényre visszatért Spanyolországban, azonban a Rayo Vallecano színeiben képtelen volt állandó játéklehetőséget követelni magának. A 33 esztendős középpályás hat bajnokin mindössze 136 perc erejéig jutott szóhoz a 2024-2025-ös idényben, így a távozását fontolgatja.
James azelőtt 2010-ben játszott Dél-Amerikában, amikor nevelőcsapata, az Envigado után az argentin Banfield futballistája volt. Tőlük indult európai útjára, ahol kezdetekben az FC Porto és az AS Monaco játékosa volt az emlékezetesre sikeredett 2014-es világbajnokságig.
A forrás megjegyezte, hogy Rodríguez szerződtetése a Liga MX történetének legnagyobb erősítései közé tartozna Ronaldinho (Querétaro) és André-Pierre Gignac (Tigres UANL) mellett.
Rodríguez 2011 óta 112 mérkőzésen lépett pályára a kolumbiai válogatottban, mely során 29 gólt szerzett. A tavaly nyáron Copa Américán újra ihletett formában futballozott, a tornán lejátszott hat mérkőzésen egy gólt és hat gólpasszt jegyzett, mellyel kiérdemelte a viadal legjobb játékosának járó díjat is.
Már hosszú ideje kiszemelt volt…
Nem kapott sok lehetőséget az olasz csapatnál
Igazi klubikon lehet Felcsúton…
Nem jött be az európai kaland, visszatér az amerikai kontinensre…
A hétvégén bejelenthetik a kölcsönvételét…
A bajnok már nem tette meg azt a szívességet viszont, hogy leadja két gólos előnyét…
Legutóbbi 6 bajnokijából ötödik alkalommal maradt veretlen Cesc Fabregas csapata!
Minden átigazolási hír egy helyen!
Eközben két játékostól elköszöntek…
A fizetése azonban még gond lehet…
Az FA-kupában lesz jelenése az angol csapatnak
Négyéves szerződést kötött új kenyéradójával…
Egyik riválisuktól szerezték meg a 26 éves játékost!
Magyar légiós csapatával néztek szembe…
Klubrekordot jelentő összeg cserélt gazdát…
Ők játsszák 2025 első válogatott-meccseit…
Eddigi karrierjében mindezez még nem adatott meg…
Kölcsönbe érkezne vételi opcióval!
Fél lábbal már távozott a mostani csapatától…
Az FC Barcelona és a Real Madrid vasárnap vívja az idei év első klasszikusát…
Tavaly búcsúzott el a nemzeti csapattól…
Fél évre került kölcsönben…
Új környezetben bizonyíthat…