Az olasz klub 2029 nyaráig kötött szerződést a francia középpályással!
Kisorsolták a negyedik forduló párosításait…
Újabb kölcsönt keresnek számára…
Ezzel a sikerrel új klubrekordot állított fel Diego Simeone együttese!
Kölcsönadta Szalai Attilát a Hoffenheim, a Dortmund a Chelsea-ből igazolna védőt
Nem kap elég játékpercet a londoni csapatban
A “Vörös Ördögök” kapusa a rendes játékidőben, és a tizenegyesrúgások során is védett egy-egy büntetőt!
A sportigazgató összegezte a történéseket…
A Porto egy győzelemmel átvehette volna a vezetést a bajnokságban…
16 különböző csapatnál fordult meg az elmúlt két évtized alatt…
Az elmúlt napok pozitív tárgyalásainak eredményeként vasárnap bejelentette új csapata a magyar válogatott védő szerződtetését…
(Photo by Gokhan Balci/Anadolu via Getty Images)
A belga élvonalbeli Standard Liége bejelentette, hogy a 2024-2025-ös idény hátralévő részére kölcsönvette a Hoffenheim mellőzött magyar válogatott hátvédjét, Szalai Attilát.
A 26 éves hátvéd másfél évvel ezelőtt igazolt a Hoffenheimhez a török Fenerbahcétól, azonban 2023 őszén mindössze négy mérkőzésen lépett pályára. A több játéklehetőség reményében tavaly januárban kölcsön adták őt a szezon második felére a Freiburghoz, azonban az új csapatánál sem jutott több lehetőséghez, mindössze három mérkőzésen mindössze 101 percet töltött a pályán a Bundesligában, rögtön az első meccsén egy kapitális hibát vétett, és onnantól már nem számoltak vele, játékjoga visszakerült a Hoffenheimhez, amelynél szintén egyre bizonytalanabbnak tűnik a sorsa. Az aktuális szezonban egyáltalán nem lépett pályára.
Sorozatos mellőzése ellenére Szalai helye a magyar válogatottban sokáig megkérdőjelezhetetlen volt, Marco Rossi szövetségi kapitány számított rá és a nemzeti együttessel az idei Európa-bajnokságon is részt vehetett, ugyanakkor az azóta is tartó mellőzése miatt az Eb óta nem szerepelt a válogatottban sem.
Szalai klubváltására azért is szükség volt, hogy a válogatottnál újra számításba vegyék.
Az egykori tízszeres belga bajnok Standard Liége jelenleg mindössze a hetedik helyen áll a Jupiler League-ben.
Az olasz klub 2029 nyaráig kötött szerződést a francia középpályással!
Kisorsolták a negyedik forduló párosításait…
Újabb kölcsönt keresnek számára…
Ezzel a sikerrel új klubrekordot állított fel Diego Simeone együttese!
Kölcsönadta Szalai Attilát a Hoffenheim, a Dortmund a Chelsea-ből igazolna védőt
Nem kap elég játékpercet a londoni csapatban
A “Vörös Ördögök” kapusa a rendes játékidőben, és a tizenegyesrúgások során is védett egy-egy büntetőt!
A sportigazgató összegezte a történéseket…
A Porto egy győzelemmel átvehette volna a vezetést a bajnokságban…
16 különböző csapatnál fordult meg az elmúlt két évtized alatt…
Nem indul jól Graham Potter londoni karrierje, újabb játékost kell nélkülöznie
Xavi Simons duplázni tudott a mérkőzésen…
Az edző nincs megelégedve a német támadó teljesítményével
Sorozatban 7. győzelmét aratta a bajnokságban Simone Inzaghi csapata!
“Nemcsak sportember, hanem igazi hazafi volt…”
Esélye sem volt a brémaiak hálóőrének a védésre…
A hercegségi együttes 2029 nyaráig szóló szerződést kötött vele!
Két élmezőnybeli rangadót rendeztek az idei első fordulóban…
Pep Guardiola nagy bejelentést tett a City kulcsemberéről…
A szezon második felében itt játszhat…
Történelmi pillanat az Exeter City – Oxford United találkozón…
Bajnokságon belülről erősítenének a londoni kékek…
Üzletet kötött egymással a Cruz Azul és a Chivas…