Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

New Yorkból érkezik 18 éves védő a Manchester Cityhez – HIVATALOS

Az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban (MLS) szereplő New York City FC csapata megerősítette, hogy saját nevelésű véfőjük, a City Group berkein belül, a Manchester Citybe igazolt.

(Photo by Eston Parker/ISI Photos/Getty Images)

A New York City FC hivatalosan bejelentette, hogy eladta Christian McFarlane-t, a 18 éves védőt a Manchester Citynek Az angol ifjúsági válogatott McFarlane január 25-én ünnepelte 18. születésnapját, és hétfőn az NYCFC hivatalosan is megerősítette az átigazolást.

„A New York City FC jövőbeli eladási százalékot kap, ha McFarlane-t a jövőben értékesítik”

— olvasható a klub közleményében.

McFarlane 11 évesen csatlakozott az NYCFC-hez, és a klub úgy jellemezte, mint „az első hazai nevelésű játékos, aki a klub teljes utánpótlási rendszerén végigment, és egy Premier League-klubhoz igazolt”.

„Óriási megtiszteltetés számomra, hogy globális szinten képviselhetem a New York City FC-t”

— mondta McFarlane.

„Ez a klub elképesztő lehetőségeket adott és értékes tudást szereztem itt, amelyeket magammal viszek a Manchester Cityhez és karrierem további részébe. Lenyűgöző volt látni a City létesítményeit és a játékosokat, ami egy álom valóra válása. Ez a lépés kulcsfontosságú lesz a fejlődésem szempontjából, és készen állok arra, hogy kihasználjam ezt az esélyt.”

McFarlane Angliában született, majd hároméves korában költözött az Egyesült Államokba. Mind az angol, mind az amerikai válogatottban szerepelt már, és 2024 szeptemberében debütált az angol U18-as válogatottban. A balhátvéd az NYCFC első csapatában 2024-ben lépett először pályára, és 13 alkalommal kapott lehetőséget az előző szezonban.

McFarlane a legújabb fiatal MLS-játékos, aki a Cityhez szerződött. A liga legfiatalabb debütánsa, Cavan Sullivan is a Manchester Cityhez igazol, amint betölti a 18. életévét.