Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: grúz válogatott védő szerződött Fehérvárra – HIVATALOS

Fiatal válogatott hátvéddel erősítette meg keretét a magyar bajnokság (OTP Bank Liga) tavaszi folytatására készülő Fehérvár…

(Photo by Levan Verdzeuli/Getty Images)

A Fehérvár hivatalos honlapján közölte, hogy a klub vételi opcióval kölcsönvette Alekszandre Kalandadze játékjogát a Dinamo Tbiliszitől a tavaszi idényre.

A 23 esztendős középhátvéd a Dinamo saját nevelésű futballistája volt, melyet először éppen egy magyar csapat kedvéért hagyott el, a 2020-2021-es szezonban ugyanis a Diósgyőri VTK színeiben szerepelt, de csak egyetlen kupameccsen jutott szóhoz, egyébként a tartalékcsapatot erősítette. Azóta is a Dinamóba játszott, és szép lassan állandó játéklehetőséget követelt magának.

Például 2023-ban 24 bajnoki meccsen kapott lehetőséget, melyeken 3 gólt szerzett, emellett két Bajnokok Ligája- és két Konferencia Liga-selejtezőn is megmutathatta magát. 2024-ben csapatkapitányként 29 bajnoki mérkőzésen egy góllal zárt. A 2024-2025-ös UEFA Konferencia Ligában két selejtezőn szerepelt.

Kalandadze kulcsembere volt a grúz első osztályt, az Erovnuli Ligát megnyert 2022-es Dinamónak. A bajnoki cím mellett 2021-ben és 2023-ban egy-egy bajnoki ezüstérmet is begyűjtött.

A tehetséges hátvéd a korosztályos válogatottak végig járását követően 2023 óta két meccsen már a felnőtt nemzeti csapatban is felléphetett.