Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

El: gólzápor és ferencvárosi siker az utolsó fordulóban – megvan a továbbjutás!

Csütörtök este az Európa-ligában is véget ért az alapszakasz: a Ferencváros együttese az AZ Alkmaar ellen készült kiharcolni a továbbjutást az El kieséses szakaszába.

Photo by Christian Kaspar-Bartke/Getty Images

Egyszerre 18 mérkőzést rendeztek meg az alapszakasz utolsó körében, így az érintett csapatoknak nem volt könnyű számolgatni. Sűrű a tabella, így minden pont sokat ér – bizonyos esetekben akár a gólkülönbségen múlhat, hogy folytatódik-e a nemzetközi kupaszereplés. A Ferencváros 9 megszerzett ponttal a 22. helyről várhatta ezt a fordulót – az Alkmaar pedig 11 ponttal, a 14. helyről. Így tehát mindkét félnek az lehetett a legfontosabb célja ezen az estén, hogy biztosítsa a helyét a legjobb 24 között. Fontos megjegyezni, hogy a BL-ben (ahol ugyanez a lebonyolítási szisztéma) 11 pont volt a továbbjutási határ: négy együttes végzett 11 ponttal, amiből csak három mehetett tovább (a Dinamo Zagreb rosszabb gólkülönbségének köszönhetően maradt alul a Manchester City, a Sporting és a Club Brugge ellenében). A Fradi tehát 9 ponttal nem dőlhetett hátra – harcolniuk kellett holland ellenfelükkel szemben.

Tovább nehezítette a hazai csapat dolgát, hogy nem tudtak a gálakezdővel kiállni: a sérült Dibusz helyén Varga Ádám állt a kapuban, de Robbie Keane bizalmat szavazott még a 19 esztendős Tóth Alexnek is a középpályán. A túloldalon is belenyúlt együttesébe Maarten Martens – ő gyakorlatilag a B-csapatot küldte pályára a Groupama Arénában.

Intenzíven kezdtek a vendégek, valamint láthattunk pár buta hibát zöld-fehér oldalon, de összességében ismerkedtek a felek egymással az első percekben. A hollandok épp kezdték volna átvenni a kontrollt, amikor érkezett egy váratlan hazai találat. A 9. percben Ben Romdhane fejesével került előnybe a fővárosi csapat, ami önbizalmat adhatott nekik a folytatáshoz. Az FTC az előző héten látottakhoz képest előre tudott lépni. Látszik, hogy Robbie Keane rendszerében nagy hangsúlyt kap majd az egyelőre még inkább csak bátor, mintsem magabiztos letámadás, valamint sokkal bátrabban próbálták meg ráerőltetni akaratukat az ellenfél térfelén a hazaiak. Ennek megvoltak a maga buktatói is: az AZ mélységi, védelem mögé beívelt labdái például állandó veszélyt jelentettek – csak idő kérdése volt, mikor szaladnak el egy ilyennel.

A 21. percben az előre húzódó szélső védő, Kasius jegyezhetett egy nagy helyzetet – lövésébe viszont sikerült beleblokkolni, így ha nem is sokkal, de elkerülte Varga kapuját a labda. A sötét mezesek éledeztek, Maiga sérülése miatt pedig Keane korai cserére kényszerült a 30. percben. Ezek a nehézségek azonban nem fogtak ki a zöld-fehéreken, akik hozták amit kellett. Hátul átvészeltek minden rohamot, az ellenfél kapujánál pedig jó arányban használták ki a lehetőségeiket. A 34. percben – némileg váratlanul – megindult a hazai csapat egy jó támadással, aminek a végén Adama Traore távolról egy hatalmas gólt ragasztott Owosu-Oduro kapujába. A szélső egy szép összjátékot követően így a gólpassza mellé egy pazar gólt is kiosztott – kezdett kedvezőtlenül alakulni a találkozó az AZ számára. Itt azonban még nem volt vége! A szünet előtt érkezett az újabb gyomros a hollandoknak: még egy gyors ellenakció, melynek végén ismét Ben Romdhane volt eredményes, így gy félidőnyi játék után már három gólos előnyben volt a Ferencváros.

A fordulás kettős cserével reagáltak a vendégek, de nem tudtak több veszélyt kialakítani. Csendesen csordogált a találkozó egészen a 60. percig, amikor is a lelátóra szegeződött a figyelem. A holland drukkerek vélhetően nem viselték túl jól a látottakat és összeverekedtek a biztonságiakkal. Néhány perc bunyó után a rohamrendőrök tették tiszteletüket a vendég szektorban, akik alaposan ráijesztettek az ultrákra. Lehetett ismét a pályát figyelni.

Ott azonban sokáig nem sok minden történt. Az Alkmaar alig tudott veszélyeztetni, ugyanakkor a 76. percben sikerült bevenniük Varga kapuját. Smit gyönyörű átadása után a csereként beállt Mijnans szerzett egy hatalmas gólt, így 3-1-re módosult az állás. Sokáig azonban nem örülhettek a vendégek, mert 80 perc játék után a játékvezető ment videózni – egy tizenhatoson belüli holland kezezést vizsgáltak. Meg is kapta a büntetőt a Ferencváros, amit Varga Barnabás be is lőtt. A hajrában aztán még érkeztek váratlan izgalmak: előbb Parrott villant a 90. percben, majd a hosszabbításban még Mijnans is betalált. Feljött tehát egy gólra az AZ, lehetett is izgulni a végén, de Varga Ádám végül tartotta a frontot a hármas sípszóig. 4-3 lett a vége, amivel a Fradi 12 ponttal simán bejutott a kieséses szakaszba. Az AZ-et is sikerült megelőzniük, akik viszont így is ott vannak a legjobb 24-ben – nem véletlenül pihentették a legjobbjaikat, számukra még 11 pont is bőven elég volt a boldogsághoz.

Ferencváros – AZ Alkmaar 4-3 (3-0)
Helyszín: Groupama Aréna (Budapest) Vezette: Minakovic (SRB)
Gólszerzők: Ben Romdhane (9., 45.), Adama Traore (34.), Mijnans (76., 95.), Varga Barnabás (83. – büntető), Parrott (90.)
Sárga lap: Varga Barnabás, ill. Belic, Kasius
Kiállítás: – ill. –

Ferencváros: Varga Ádám – Civic, Gartenmann, Cissé, Makreckis – Tóth Alex, Maiga (Rommens), Abu Fani (Kady) – Ben Romdhane (Raul Gustavo), Varga Barnabás (Saldanha), Adama Traore (Zachariassen). Edző: Keane.

AZ Alkmaar: Owosu-Oduro – de Wit, Dekker, Goes, Kasius (Maikuma) – Belic (Clasie), Smit, Koopmeiners (Buurmeester) – Lahdo (Parrott), Poku (Mijnans), Addai. Edző: Martens.

Az alapszakasz végeredménye

Standings provided by Sofascore