Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Levonult az ellenfél, félbeszakadt a Galatasaray mérkőzése – videóval

A török bajnokság (Süper Lig) 22. fordulójának vasárnapi játéknapján az éllovas Galatasaray a sereghajtó Adana Demirsport fogadta…

(Photo by Yusuf Dursun/ dia images via Getty Images)

Idő előtt véget ért a török bajnokságban (Süper Lig) rendezett Galatasaray-Adana Demirspor mérkőzés, miután a vendégek fél óra elteltével levonultak a pályáról a csapat technikai igazgatójának utasítására.

A találkozó elején a hazaiak korán tizenegyest kaptak, miután Mertens esett el a tizenhatoson belül, a vendégek hiába győzködték hevesen a játékvezetőt, Álvaro Morata értékesítette a büntetőt. A folytatásban is paprikás maradt a hangulat, fél óra elteltével Yusuf Barasi egy kemény belépő után lent maradt a gyepen, a Galatasaray játékosa pedig nem olyan büntetést kapott, mint amilyenben az Adana Demirspornál reménykedtek. A vendégjátékosok és az őrjöngő Mustafa Alper Avci technikai igazgató a pálya szélén villámmegbeszélést tartott, melynek az lett a vége, hogy a csapat levonult a pályáról és bement az öltözőbe.

A játékvezető és a Galata játékosai a pályán várakoztak, de mivel az Adana Demirspor futballistái nem tértek vissza, félbeszakították a játékot. A hazaiaknál Sallai Roland is kezdőként lépett pályára, így részese lehetett a rendhagyó mérkőzésnek.

Bizonyára a török labdarúgó-szövetség napokon belül döntést fog hozni a találkozó sorsáról. Az elmúlt években nem ez volt az első eset, hogy egy-egy csapat a játékvezető tevékenysége ellen hasonló módon tiltakozott volna a török bajnokságban. A legnagyobb port kavart eset alkalmával 2023 decemberében az Ankaragücü elnöke, Faruk Koca egy bajnoki lefújása után befutott a pályára és leütötte Halil Umut Meler bírót, aki a földre esett, majd többen megrugdosták.