Váratlanul kapta meg a lehetőséget, élni tudott vele…
A jövő hónapban vívnak Eb-selejtezőt…
‘Vérszemet kapott’ a Flamengo…
Harcba szállnak tavasszal a bajnoki címért…
Nyár óta foglalta el a kispadot…
A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Magyar idő szerint hétfőről keddre virradóra játszották le a harmadik forduló mérkőzéseit a a Venezuelában zajló U20-as Dél-Amerika-bajnokság “hatosdöntőjében…”
A harmadik mérkőzését is megnyerte Argentína U20 válogatottja, amely egy hajrábeli találattal 1-0-ra diadalmaskodott Kolumbia U20 ellen. Diego Placente legénysége a kezdetektől aktívabbnak bizonyult, azonban a kapu előtt képtelen volt veszélyt kialakítani, így a mezőnyfölénnyel nem sokra ment. Az első félidőben nem született találat. A szünet után az argentinok igyekeztek fokozatosan növelni a nyomást, és több lehetőséget kidolgoztak, azonban J. García kapus bravúros védést mutatott be Echeverri és Mastantuno kiugrásánál is. Úgy tűnt, hogy a kolumbiai portás meg tudja óvni kapuját a góltól, azonban a 86. percben a csereként beállt Ian Subiabre lövése utat talált a kapuba, mellyel a “gauchók” begyűjtötték a három pontot és továbbra is százszázalékosan állnak a “hatosdöntőben”.
Argentína U20 – Kolumbia U20 1-0 (0-0)
Gólszerző: Subiabre (86.), ill. –
A másik hibátlan együttes sem rontott, Brazília U20 együttese Paraguay U20 válogatottja 3-1-es legyőzésével őrizte meg százszázalékos mérlegét a harmadik fordulóban. Az argentinok késői találatával ellentétben a Selecao tulajdonképpen már korán eldöntötte a mérkőzést, hiszen az első negyedóra végén kétgólos lépéselőnybe került. A brazilok előbb Gustavo Prado éles szögből vette be Insfran kapuját, majd két perccel később Rayan egy elfutás végén szerzett ziccergólt. Nem sokkal később a paraguayiak szépíteni tudtak, O. Alfonso szöglete után Ángel Aguayo fejelt védhetetlenül a hosszú sarokba. Ezzel az első játékrész végén 2-1-re vezettek a brazilok. A brazilok a szünet után is lendületben maradtak és több helyzetet kialakítottak, de amíg nem szereztek újabb gólt, Paraguaynak megvolt az esélye az egyenlítésre. Az utolsó negyedórán belül azonban minden eldőlt, egy kontra végén a kapus által kiütött labdát Alisson piszkálta be közvetlen közelről. A brazilok háromból három győzelemmel vezetik a torna második szakaszát.
Paraguay U20 – Brazília U20 1-3 (1-2)
Gólszerzők: Aguayo (25.), ill. Gustavo Prado (15.), Rayan (17.), Alisson (78.)
A forduló előtt két-két vereséggel álló Chile U20 és Uruguay U20 egy 1-1-es döntetlennel megosztozott egymással a pontokon, így továbbra is mindketten nyeretlenek a “hatosdöntőben”. Az első játékrész során Uruguay többet próbálkozott, de csak eltéve jutott érdemi lehetőséghe. Végül azonban az első félidő utolsó pillanataiban Juan Rodríguez mintaszerűen továbbított a hosszú sarokba egy szabadrúgásból történt felívelést, ezzel a Celeste lépéselőnybe kerüt a szünet előtt. A fordulást követően Chile komoly erőket mozgósított az egyenlítésért, és a második etap derekánál Iván Román nagyszerű kapáslövésével egalizáltak. A hátralévő játékdiőben mindkét csapat előtt adódtak helyzetek, de egyikük sem tudta bevinni a győzelmet érő második gólt, így pontosztozkodás történt.
Chile U20 – Uruguay U20 1-1 (0-1)
Gólszerzők: I. Román (65.), ill. J. Rodríguez (45.)
Az öt forduló végeztével a legjobb négy helyezett kvalifikálja magát az U20-as világbajnokságra a rendező Chile mellett.
Váratlanul kapta meg a lehetőséget, élni tudott vele…
A jövő hónapban vívnak Eb-selejtezőt…
‘Vérszemet kapott’ a Flamengo…
Harcba szállnak tavasszal a bajnoki címért…
Nyár óta foglalta el a kispadot…
Fél évet töltött Szaúd-Arábiában…
A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!
A legendás Recoba fia egyenlített…