Nem túlzás azt állítani, hogy két párharc esetében eldőlt a továbbjutás sorsa
Erling Haaland első góljait szerezte a spanyol klub ellen
Megnövelnék a kivásárlási árát!
Két év után távozhat a fehérvári csapattól!
Három keddi párharc is tizenegyesrúgásokkal dőlt el…
Váratlanul kapta meg a lehetőséget, élni tudott vele…
A jövő hónapban vívnak Eb-selejtezőt…
‘Vérszemet kapott’ a Flamengo…
Harcba szállnak tavasszal a bajnoki címért…
A márciusi Eb-selejtezők előtt a magyar U17-es válogatott a héten Spanyolországban játszik két felkészülési mérkőzést…
(Photo by Catherine Ivill – AMA/Getty Images)
A magyar U17-es válogatott a héten Spanyolországban edzőtáborozik, ahol szerdán Svájc ellen lép pályára, szombaton pedig az írekkel méri össze erejét Oliva Novában.
A mieink márciusban Portugáliában játsszák le Európa-bajnoki selejtezőit, a házigazdák mellett a szerb és a holland együttes lesz az ellenfél. A csoportból csak az első helyezett jut ki az idei, albániai Eb-re.
A kerettagok közül ketten, Árnits Olivér és Payechev Martin a svájciak elleni mérkőzést követően visszautaznak klubcsapatukhoz, a Puskás Akadémia játékosai, Varga Zsombor és Magyarics Erik ugyanakkor csak csütörtökön csatlakoznak a kerethez, mert szerdán még az Aston Villa ellen játszanak az UEFA Youth League-ben a legjobb 32 között.
Nem túlzás azt állítani, hogy két párharc esetében eldőlt a továbbjutás sorsa
Erling Haaland első góljait szerezte a spanyol klub ellen
Megnövelnék a kivásárlási árát!
Két év után távozhat a fehérvári csapattól!
Három keddi párharc is tizenegyesrúgásokkal dőlt el…
Váratlanul kapta meg a lehetőséget, élni tudott vele…
A jövő hónapban vívnak Eb-selejtezőt…
‘Vérszemet kapott’ a Flamengo…
Harcba szállnak tavasszal a bajnoki címért…
Nyár óta foglalta el a kispadot…
Fél évet töltött Szaúd-Arábiában…
A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…