Nem túlzás azt állítani, hogy két párharc esetében eldőlt a továbbjutás sorsa
Erling Haaland első góljait szerezte a spanyol klub ellen
Megnövelnék a kivásárlási árát!
Két év után távozhat a fehérvári csapattól!
Három keddi párharc is tizenegyesrúgásokkal dőlt el…
Váratlanul kapta meg a lehetőséget, élni tudott vele…
A jövő hónapban vívnak Eb-selejtezőt…
‘Vérszemet kapott’ a Flamengo…
Harcba szállnak tavasszal a bajnoki címért…
Egybehangzó beszámolók szerint a Real Madridnál új, kedvezőbb feltételekkel kívánnak szerződést hosszabbítani Raúl Asencióval.
(Photo by Maria Gracia Jimenez/Soccrates/Getty Images)
A saját nevelésű középhátvéd, még ha a sok sérült miatt is, de szó szerint ‘berobbant’ a blancók kezdőcsapatába. Asencio élni tudott az adódó lehetőséggel, és rendre megbízható teljesítményt nyújt a védelem tengelyében, amelynek jutalma egy új szerződés lehet.
Még Fabrizio Romano is megemlítette, hogy a spanyol fővárosban rövidesen bejelenthetik Asencio szerződéshosszabbítását.
A Real Madrid felnőtt csapatában 2024 novemberében debütáló, azóta (minden sorozatban – a szerk.) 21 találkozón lehetőséget kapó, február 13-án a 22. születésnapját ünneplő játékos jelenlegi kontraktusa 2026 június 30-áig szól a blancókkal.
Nem túlzás azt állítani, hogy két párharc esetében eldőlt a továbbjutás sorsa
Erling Haaland első góljait szerezte a spanyol klub ellen
Megnövelnék a kivásárlási árát!
Két év után távozhat a fehérvári csapattól!
Három keddi párharc is tizenegyesrúgásokkal dőlt el…
Váratlanul kapta meg a lehetőséget, élni tudott vele…
A jövő hónapban vívnak Eb-selejtezőt…
‘Vérszemet kapott’ a Flamengo…
Harcba szállnak tavasszal a bajnoki címért…
Nyár óta foglalta el a kispadot…
Fél évet töltött Szaúd-Arábiában…
A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…