Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Sergio Agüero: “ha a Real Madrid nyer a City ellen, akkor levágom a golyóim!”

Hatalmas kijelentést tett az egykori Manchester City támadó a Real Madrid előtti Bajnokok Ligája összecsapást megelőzően, amely finoman szólva is balul sült el Kun Agüero számára…

(Photo by Omar Vega/Getty Images)

Egy emberként búcsúztatja az internet az egykori legendás argentin támadó golyóit, miután Kun Agüero egyértelműen kijelentette, hogy akár az egyik legnemesebb testrészét is hajlandó feltenni a Manchester City győzelmére a tegnapi összecsapást megelőzően. A visszavonult Manchester City legenda így nyilatkozott:

“A Real Madrid nem tudja megverni a Manchester Cityt. Ha a Real megveri a Cityt, akkor levágom a heréim!”

– tette a felelőtlen kijelentést Agüero az egyik mérkőzést beharangozó podcastben.

A Real Madrid azonban 2-3-as győzelmet aratott a tegnap este folyamán egy igencsak fordulatos mérkőzésen az Etihad Stadionban, így az internet népe csak remélni tudja, hogy Agüero nem az urológián töltötte a délelőttjét, hanem inkább meggondolja, hogy legközelebb milyen kijelentéseket tesz egy-egy mérkőzést megelőzően.