18 év utn ülhet le újra a csapat kispadjára…
Nem az olasz csapatok napja volt a szerdai…
Az Everton az utolsó percekben tudta meglepni a listavezetőt…
Ezúttal egy az 1993/1994-es idény óta fennálló csúcsot döntött meg!
A Puskás Akadémia mellett a Juventus és a Dortmund fiataljai sem jutottak be a 16 közé…
Már januárban le szerette volna igazolni
Nem látnak favoritot a párharcban
Nem érez magán nyomást a gyengébb bajnoki rajt miatt
Ma pótolták be az angol bajnokság (Premier League) 15. fordulójából elhalasztott Everton – Liverpool rangadót. A mérkőzés első félideje 1:1-es döntetlent hozott, ahol az Everton szerzett vezetést, majd pár perccel később válaszolni is tudtak a “Vörösök”. Nem meglepő módon a Liverpool góljában ismét kulcsfontosságú szerepet vállalt Mohamed Salah, aki ezúttal az előkészítésben jeleskedett. Az egyiptomi kiválóság pedig ezzel a gólpasszal egy több mint 30 éve fennálló rekordot adott át a múltnak. A Liverpool játékosa ugyanis eddigi 13 idegenbeli bajnokiján már 22 gólban vállalt szerepet 13 gól és 9 előkészítés formájában, amire korábban még sosem volt példa a sorozat történetében. Salah ezzel Andy Cole csúcsát döntötte meg, aki a Premier League 1993/94-es kiírásban 21 találatból vette ki a részét az idegenbeli bajnokikon. A rekordot döntő Salahnak ráadásul további 6 mérkőzése lesz arra, hogy még magasabbra tegye a lécet ebben a tekintetben, és amilyen ütemben termeli a gólokat és a gólpasszokat az sem elképzelhetetlen, hogy el fogja érni a 30-as határt.
22 – Mo Salah has been directly involved in 22 goals in Liverpool’s 13 Premier League away games this season (13 goals, 9 assists), the most ever away goal involvements in a single season by any player in the competition’s history, overtaking Andy Cole’s 21 in 1993-94. King. pic.twitter.com/oVYPUBhkOs
— OptaJoe (@OptaJoe) February 12, 2025
Borítókép: (Photo by Alex Pantling/Getty Images)
18 év utn ülhet le újra a csapat kispadjára…
Nem az olasz csapatok napja volt a szerdai…
Az Everton az utolsó percekben tudta meglepni a listavezetőt…
Ezúttal egy az 1993/1994-es idény óta fennálló csúcsot döntött meg!
A Puskás Akadémia mellett a Juventus és a Dortmund fiataljai sem jutottak be a 16 közé…
Versenyezhet a csapat tavasszal, de…
Már januárban le szerette volna igazolni
Nem látnak favoritot a párharcban
Nem érez magán nyomást a gyengébb bajnoki rajt miatt
Ismét szoros meccset játszottak a felcsúti fiatalok…
A hírek szerint véget ért számára a szezon!
Az 55 esztendős szakember pikáns visszatérésére készül…
Így is pikáns párharcok lesznek a döntőért…
Tovább gyarapíthatja mérkőzéseinek a számát a bajor együttesnél a rutinos labdarúgó…
Megosztotta várakozásait az új szezon előtt…
A brazil támadó a meccs embereként zárta a mérkőzést…
Mégsem vonul vissza…
“Hagyd abba a zokogást!”
Nagy bajban vannak Agüero királyi ékszerei…
Jelenlegi szerződése 2027 nyaráig érvényes!
A londoniak ezúttal sem hazudtolték meg önmagukat…
Új szerződéssel jutalmazná meg a szezon meglepetéscsapata a kiválóan teljesítő hátvédjét…
Már 2017 óta a liverpooli együttes oszlopos tagja a rutinos labdarúgó…