Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MLS: új csapathoz került a liga egyik legnagyobb csillaga – HIVATALOS

A korábbi várakozásoknak megfelelő új csapathoz szerződött az MLS meghatározó szereplője…

(Photo by Emilee Chinn/Getty Images)

Az MLS-ben szereplő FC Dallas együttese bejelentette, hogy 2+1 évre szóló szerződést kötött az FC Cincinnati klasszisával, Luciano Acostával.

A 30 éves argentin támadó középpályás hazájában a Boca Juniors nevelése volt, 2014-ben játszott patinás egylet első csapatában. Acosta ezt követően az Estudiantes La Platához került kölcsönben, majd először 2016-ban kötött ki az Egyesült Államokban, amikor a D.C. United labdarúgója lett. Először kölcsönben, majd végleg a washingtoni gárda alkalmazásába került. A United színeiben négy év alatt 137 meccsen 25-ször volt eredményes. Ezt követően az irányító bő egy évet Mexikóban töltött, az Atlas Guadalajara együttesében mindössze három találatra volt képes.

Acosta 2021-ben tért vissza az MLS-be, ekkor szerződött a mostanáig erősített Cincy-hez. Az argentin légiós az ohiói gárda soraiban hamar húzóemberré vált. A 2022-es szezonban ő jegyezte a legtöbb gólpasszt a ligában, míg 2023-ban a bajnokság MVP-jének választották és az év gólját is ő szerezte, miközben 44 meccs alatt 21 alkalommal talált be.

Acosta az emúlt négy idényben együttesen 151 mérkőzésen 54 gólt szerzett a Cincinnati színeiben.