Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: újabb fiatal tehetségét láncolta magához a Barcelona! – Hivatalos

A spanyol bajnokságban (La Liga) szereplő Barcelona együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy szerződést hosszabbított fiatal tehetségével, Pau Cubarsíval.

(Photo by Pedro Loureiro/Eurasia Sport Images/Getty Images)

Tovább építi jövőjét a Barcelona gárdája, a klub ugyanis a mai nap folyamán hivatalos közleményben tudatta, hogy sikerült megállapodni a közös folytatásról Pau Cubarsíval. A 18 esztendős futballista az előző szezon közepén debütált egy kupamérkőzésen a Barcelona felnőttei között, és fiatal kora ellenére szinte azonnal a védelem kulcsfigurájává tudott válni. Cubarsí kulcsszerepe azóta is megkérdőjelezhetetlen a Barca védelmében, amit jól mutat, hogy bő egy év alatt már 60 mérkőzésen magára ölthette a katalán sztárcsapat mezét, amelyeken 4 gólpasszt jegyzett.

A tehetséges futballistát érthető módon hosszú távra szerette volna magához láncolni a Barca vezetősége, ez pedig végül sikerült is, Cubarsí ugyanis aláírta új, 2029 nyaráig szóló megállapodását a csapattal. A katalán gigásznál így tovább folytatódik a fiatal, ámde igen hamar kulcsszerepet betöltő futballisták hosszú távú megtartása, hiszen a közelmúltban Pedri, Gavi, Ronald Araújo és Gerard Martín is új szerződést kötött.