Az Aston Villa kapta az egyetlen másodosztályú csapatot…
Brazíliában nem is lepődnek meg a válogatott behívón…
Sergio Ramos megszerezte az első gólját új csapatában…
Négy ponton belül az első öt helyezett…
Számtalan tehetség fiatal is helyet kapott Lionel Messiék mellett…
Változtatást sürget az edző…
Egyre távolabb az európai kupaindulást érő helyektől a milánói gárda
A nyolcaddöntő jelentette a végállomást Ruben Amorim csapatának!
Hátrányból fordítva nyert a gyengélkedő együttes…
Mint arról már beszámoltunk, Angliában az FA-kupa ötödik fordulója (a nyolcaddöntők – a szerk.) áll a középpontban a hétvége folyamán. A nyolcaddöntők szombati párosításai közül a Crystal Palace – Milwall összecsapás (3-1) sajnos nem csak a futballról marad emlékezetes (…)
This ‘tackle’ on Mateta. Jesus Christ 😳
— Out of Context Football Manager (@nocontextfm1) March 1, 2025
(…) A vendégek kapusa Liam Roberts ugyanis, ahogyan az a fenti videón is jól látszik, a találkozó legelején szó szerint fejbe rúgta (!) egy kijövetlenél a hazaiak sztárját, Jean-Philippe Matetát.
A Palace francia csatára hordágyon hagyta el a játékteret, majd azonnal kórházba is szállították, ahol 25 (!) öltéssel kellett összevarrni a bal fülét!
Kisebb csoda és annál is nagyobb szerencse, hogy Matetával nem törtét komolyabb baj, amelyet a Crystal Palace vasárnap reggeli közleményben meg is erősített: “JP jól érzi magát, átesett a műtéten, minden vizsgálat pozitívan alakult. Most pihenésre van szüksége, a következő napokban a klub orvosi is vele lesznek, figyelemmel kísérve, hogyan alakul a gyógyulása. A Crystal Palace köszönettel tartozik a Serlhurst Part valamint a St. George’s kórház egészslgügyi szakembereinek a gyors és profi beavatkozásért. Köszönünk mindent támogatást, amit JP és a klub kapott!” – áll mindent a londoni klub kommünikéjében.
Az eset érdekessége, hogy Liam Roberts kapus csak videózás után kapta meg megérdemelt piros lapját (…)
(Borítókép: Photo by Zac Goodwin/PA Images via Getty Images)
Az Aston Villa kapta az egyetlen másodosztályú csapatot…
Brazíliában nem is lepődnek meg a válogatott behívón…
Soha nem látott mélypont…
Sergio Ramos megszerezte az első gólját új csapatában…
Négy ponton belül az első öt helyezett…
Számtalan tehetség fiatal is helyet kapott Lionel Messiék mellett…
Változtatást sürget az edző…
Egyre távolabb az európai kupaindulást érő helyektől a milánói gárda
A nyolcaddöntő jelentette a végállomást Ruben Amorim csapatának!
Hátrányból fordítva nyert a gyengélkedő együttes…
Ranieri cseréi szállították a győzelmet a “Farkasoknak”!
A hajrában kapaszkodtak vissza…
A Kazincbarcika növelte az előnyét az élen…
A katalánok már a 17. percben emberelőnybe kerültek…
Camaj volt a kiesés ellen küzdő kecskemétiek hőse!
Hosszú távú megoldást terveznének Münchenben…
Folytatódott a győzelmi sorozat…
Ezzel a sikerrel nyolc pontra elléptek a kiesőzónától!
Kedden az Atlético Madrid ellen lépnek pályára
Hamarosan megkötik a megállapodást…
A Ferencváros mérkőzését elhalasztották…
Helycsere az élmezőnyben…
“Ha valaki másképp dönt, mint azt a Bayernnél szeretnénk, tovább fogunk lépni…”
Bombaformában rajtoltak…