Az Aston Villa kapta az egyetlen másodosztályú csapatot…
Brazíliában nem is lepődnek meg a válogatott behívón…
Sergio Ramos megszerezte az első gólját új csapatában…
Négy ponton belül az első öt helyezett…
Számtalan tehetség fiatal is helyet kapott Lionel Messiék mellett…
Változtatást sürget az edző…
Egyre távolabb az európai kupaindulást érő helyektől a milánói gárda
A nyolcaddöntő jelentette a végállomást Ruben Amorim csapatának!
Hátrányból fordítva nyert a gyengélkedő együttes…
A magyar női bajnokság (Simple Női Liga) első tavaszi, 13. fordulójának mérkőzéseit szombaton bonyolították le…
Óriási meglepetésre az őszi bajnok ETO FC Győr hazai pályán csak 2-2-es döntetlent ért el a Diósgyőri VTK ellen, így mivel a Puskás Akadémia magabiztosan megnyerte a maga mérkőzését, a felcsútiak egyetlen pontra megközelítették az éllovast.
A rábaparti zöld-fehérek ráadásul már csak négy ponttal előzik meg a harmadik helyezett Ferencvárost, de a címvédő aktuális fordulóbeli meccsét a sereghajtó ellen az Astra Hungary kérésére elhalasztották, így a Fradi egyel kevesebb mérkőzést játszott. A negyedik helyezett MTK Budapest ugyanannyi pontot gyűjtött, mivel a halasztó FTC. A döntőre pályázó négy csapatot négy pont választja el egymástól, így köztük még rendkívül izgalmas csatározásra van kilátás a hátralévő fordulókban.
Az első négy csapat kiemelkedik a mezőnyből, miközben az ötödik helyet a Budapest Honvéd foglalja el, de a kispestieket szoros csatában követi a DVTK, a Pécsi MFC és a szombathelyi Viktória FC is. Az alsóházban a Soroksár továbbra is egy ponttal előzi meg a sereghajtót.
Pécsi MFC – St. Mihály-Szeged 2-1
ETO FC Győr – Diósgyőri VTK 2-2
Puskás Akadémia – Szekszárdi WFC 3-1
Budapest Honvéd – MTK Budapest 0-3
Viktória FC – Soroksár 2-0
Astra Hungary – Ferencváros május 7.
Az Aston Villa kapta az egyetlen másodosztályú csapatot…
Brazíliában nem is lepődnek meg a válogatott behívón…
Soha nem látott mélypont…
Sergio Ramos megszerezte az első gólját új csapatában…
Négy ponton belül az első öt helyezett…
Számtalan tehetség fiatal is helyet kapott Lionel Messiék mellett…
Változtatást sürget az edző…
Egyre távolabb az európai kupaindulást érő helyektől a milánói gárda
A nyolcaddöntő jelentette a végállomást Ruben Amorim csapatának!
Hátrányból fordítva nyert a gyengélkedő együttes…
Ranieri cseréi szállították a győzelmet a “Farkasoknak”!
A hajrában kapaszkodtak vissza…
A Kazincbarcika növelte az előnyét az élen…
A katalánok már a 17. percben emberelőnybe kerültek…
Camaj volt a kiesés ellen küzdő kecskemétiek hőse!
Hosszú távú megoldást terveznének Münchenben…
Folytatódott a győzelmi sorozat…
Ezzel a sikerrel nyolc pontra elléptek a kiesőzónától!
Kedden az Atlético Madrid ellen lépnek pályára
Hamarosan megkötik a megállapodást…
A Ferencváros mérkőzését elhalasztották…
Helycsere az élmezőnyben…
“Ha valaki másképp dönt, mint azt a Bayernnél szeretnénk, tovább fogunk lépni…”
Bombaformában rajtoltak…