35 évesen leülhet a kispadra…
Az Aston Villa kapta az egyetlen másodosztályú csapatot…
Brazíliában nem is lepődnek meg a válogatott behívón…
Sergio Ramos megszerezte az első gólját új csapatában…
Négy ponton belül az első öt helyezett…
Számtalan tehetség fiatal is helyet kapott Lionel Messiék mellett…
Változtatást sürget az edző…
Egyre távolabb az európai kupaindulást érő helyektől a milánói gárda
A nyolcaddöntő jelentette a végállomást Ruben Amorim csapatának!
A labdarúgó NB I 22. fordulójának vasárnapi játéknapját egy kiesés elleni rangadó nyitotta, a Debreceni VSC és a Fehérvár FC között.
Nagy iramban kezdték meg a mérkőzést a csapatok, és nem kellett sokat várni az első gólra sem. A 8. percben ugyanis Malinov hatalmasat hibázott, így Sapnojic tudott lecsapni a labdára, majd miután elvitte a játékszert a kapus mellett az üres kapuba passzolt, 0-1! A 21. percben majdnem egyenlíteni tudtak a hazaiak, ezúttal Dala hibázott hatalmasat és Maurideshez tette a labdát, a támadó lövését viszont lábbal védeni tudta a vendégek kapusa, javítva ezzel a hibáját. A 26. percben ismét a hazaiak veszélyeztettek, ezúttal Dzsudzsák beívelt szabadrúgását tudta elfejelni Maurides, a labda azonban kevéssel Dala kapuja felett hagyta el a játékteret. A játékrész második felében keményen nyomott a Debrecen, de csak nagyon ritkán tudták megbontani a vendégek jól szervezett védekezését. Egyetlen komolyabb helyzete adódott a hazaiaknak a 43. percben, amikor Szuhodovszki került helyzetbe, viszont nem találta el jól a labdát, így Dala védeni tudott.
A második játékrészt is aktívan kezdte a DVSC, de gólt ismét csak a Fehérvár szerzett! Stefanelli tette a labdát a tizenhatoson belül Szabóhoz, aki kiválóan centerezett a berobbanó Katona Mátyásnak, ő pedig közvetlen közelről a hálóba passzolt, 0-2! Nem sokkal később viszont közelebb tudott zárkózni a hazai csapat! Az 59. percben Holender adta haza röviden a labdát, amire Domingues tudott lecsapni, és miután elpasszolta a labdát Dala mellett, az üres kapuba passzolta a játékszert, 1-2! A 73. percben ismét hatalmas védelmi hibát hozott össze a Debrecen, amiből Pető Milán tudott megindulni, de az ellentámadás végén a hazai védők tisztázni tudtak. A Debrecen az utolsó pillanatokig nyomott az egyenlítés érdekében, de nem tudták feltörni a Fehérvár védelmét, így a vendégek kulcsfontosságú győzelmet arattak a kiesés elleni küzdelemben.
Debreceni VSC – Fehérvár FC 1-2 (0-1)
Helyszín: Nagyerdei Stadion Vezette: Vad II. István
Gólszerzők: Domingues (59.) ill. Saponjic (8.), Katona M. (53.)
Sárga lapok: Vajda (51.), Kocsis (69.) ill. Bedi (34.), Huszti (71.)
Kiállítás: –ill. –
Debreceni VSC: Hegyi – Castegren (Szécsi 80.), Lang, Hofmann, Vajda – Malinov (Kocsis D. 60.), Domingues, Dzsudzsák, Szuhodovszki (Bárány 46.), Szűcs (Djurasek 60.) – Maurides Vezetőedző: Nestor El Maestro
Fehérvár FC: Dala – Huszti, Bedi (Stefanelli 46.), Spandler, Petrov, Holender – Milicevic, Melnyk, Szabó (Sekularac 90+1.), Katona M. (Pető M. 71.) – Saponjic (Kalmár 58.) Vezetőedző: Pető Tamás
A mérkőzés összefoglalója:
A 22. forduló eredményei és további programja:
Szombat:
Zalaegerszeg – Nyíregyháza 0-0
Diósgyőri VTK – Puskás Akadémia 2-1
Újpest – MTK Budapest 1-5
Vasárnap:
Debreceni VSC – Fehérvár FC 1-2
16:30 Kecskeméti TE – Paks (Tv: Duna World)
18:00 Ferencváros – Győri ETO (Tv: M4 Sport)
A bajnokság aktuális állása:
35 évesen leülhet a kispadra…
Az Aston Villa kapta az egyetlen másodosztályú csapatot…
Brazíliában nem is lepődnek meg a válogatott behívón…
Soha nem látott mélypont…
Sergio Ramos megszerezte az első gólját új csapatában…
Négy ponton belül az első öt helyezett…
Számtalan tehetség fiatal is helyet kapott Lionel Messiék mellett…
Változtatást sürget az edző…
Egyre távolabb az európai kupaindulást érő helyektől a milánói gárda
A nyolcaddöntő jelentette a végállomást Ruben Amorim csapatának!
Hátrányból fordítva nyert a gyengélkedő együttes…
Ranieri cseréi szállították a győzelmet a “Farkasoknak”!
A hajrában kapaszkodtak vissza…
A Kazincbarcika növelte az előnyét az élen…
A katalánok már a 17. percben emberelőnybe kerültek…
Camaj volt a kiesés ellen küzdő kecskemétiek hőse!
Hosszú távú megoldást terveznének Münchenben…
Folytatódott a győzelmi sorozat…
Ezzel a sikerrel nyolc pontra elléptek a kiesőzónától!
Kedden az Atlético Madrid ellen lépnek pályára
Hamarosan megkötik a megállapodást…
A Ferencváros mérkőzését elhalasztották…
Helycsere az élmezőnyben…
“Ha valaki másképp dönt, mint azt a Bayernnél szeretnénk, tovább fogunk lépni…”