35 évesen leülhet a kispadra…
Az Aston Villa kapta az egyetlen másodosztályú csapatot…
Brazíliában nem is lepődnek meg a válogatott behívón…
Sergio Ramos megszerezte az első gólját új csapatában…
Négy ponton belül az első öt helyezett…
Számtalan tehetség fiatal is helyet kapott Lionel Messiék mellett…
Változtatást sürget az edző…
Egyre távolabb az európai kupaindulást érő helyektől a milánói gárda
A nyolcaddöntő jelentette a végállomást Ruben Amorim csapatának!
Lapértesülések szerint a Bayern München együttesénél Manuel Neuer szerződéshosszabbítása ellenére a német ikon hosszú távú helyettesét keresik Münchenben.
(Photo by Ulrik Pedersen/NurPhoto via Getty Images)
Az angol sportsajtó szerint a Bayernnél Vincent Kompany vezetőedző javaslatára Bart Verbruggen neve is felkerült a lehetséges utódok listájára. A Brighton és a holland válogatott 22 esztendős hálóőre az angol élvonalban (Premier League) a szűk elitbe verekedte be magát teljesítményével, ráadásul a NAC Breda-nevelésű játékos mellett szól, hogy lábbal is a kapusok élvonalához sorolják.
A Breda után az Anderlecht érintésével 2023 nyarán a Brightonhoz kerülő, ott hamar alapemberré váló Verbruggen szerződése 2028 nyaráig szól Angliában, piaci értékét jelenleg 25 millió euróra taksálja a mértékadó Transfermarkt.
Az angol lapok egyébként már azt is tudni vélik, hogy a Brighton együttesénél 50 millió euró körüli összegért esnének gondolkodóba Verburggen eladását illetően, ami azért igencsak gondolkodóba ejtheti a kérőket.
35 évesen leülhet a kispadra…
Az Aston Villa kapta az egyetlen másodosztályú csapatot…
Brazíliában nem is lepődnek meg a válogatott behívón…
Soha nem látott mélypont…
Sergio Ramos megszerezte az első gólját új csapatában…
Négy ponton belül az első öt helyezett…
Számtalan tehetség fiatal is helyet kapott Lionel Messiék mellett…
Változtatást sürget az edző…
Egyre távolabb az európai kupaindulást érő helyektől a milánói gárda
A nyolcaddöntő jelentette a végállomást Ruben Amorim csapatának!
Hátrányból fordítva nyert a gyengélkedő együttes…
Ranieri cseréi szállították a győzelmet a “Farkasoknak”!
A hajrában kapaszkodtak vissza…
A Kazincbarcika növelte az előnyét az élen…
A katalánok már a 17. percben emberelőnybe kerültek…
Camaj volt a kiesés ellen küzdő kecskemétiek hőse!
Hosszú távú megoldást terveznének Münchenben…
Folytatódott a győzelmi sorozat…
Ezzel a sikerrel nyolc pontra elléptek a kiesőzónától!
Kedden az Atlético Madrid ellen lépnek pályára
Hamarosan megkötik a megállapodást…
A Ferencváros mérkőzését elhalasztották…
Helycsere az élmezőnyben…
“Ha valaki másképp dönt, mint azt a Bayernnél szeretnénk, tovább fogunk lépni…”