Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Jelentős támogatást ad a FIFA a klub-vb résztvevőinek – sajtóhír

2025 nyarán először rendezik meg 32 csapat részvételével a klubvilágbajnokságot…

(Photo by Noushad Thekkayil/NurPhoto via Getty Images)

The Independent információi szerint a klubvilágbajnokság nagyjából kétmilliárd dolláros büdzséjéből bő egymilliárdot osztana szét a FIFA a klubvilágbajnokságon szereplő 32 csapat között.

A hírek szerint magára a részvételre szánt keret 575 millió dollár – melyből nem egyenlő arányban részesülnének az egyesületek –, míg a további 465 millióból az alapján kapnának a klubok, hogy milyen eredményeket érnek el, meddig jutnak a tornán. A brit lap számításai szerint így például a Manchester City vagy a Chelsea 60 és 90 millió dollár között kereshet.

BBC szerint a pontos összegekről még folynak a tárgyalások a FIFA és az Európai Klubszövetség (ECA) között – utóbbi nem meglepő módon az európai klubok nevében egyezkedik, kivéve a Real Madridot, amely az Európai Szuperliga támogatása miatt nem tagja a szövetségnek –, de természetesen a többi földrész csapatainak képviselői is egyeztetnek a nemzetközi szövetséggel.

A The Independent úgy tudja, a részvényesek aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy a klub-vb-n részt vevő klubok nagy versenyelőnyre tesznek szert a jelentős pénzdíjnak köszönhetően – ezzel pedig tovább nő az olló a nagy- és kiscsapatok között –, ezért a FIFA azt tervezi, hogy egy 150 millió dolláros szolidaritási alapból olyan együttesek is kapnának pénzt, amelyek nem szerepelnek a tornán. A hírek szerint még van remény arra is, hogy ez az alap 250 millióra nő.

Maga a klub-vb szervezése egyébként körülbelül 850 milliárd dollárba kerül majd, a FIFA-nak tehát elviekben nem keletkezik bevétele, mivel a büdzsé többi részét szétosztja a klubok között. A szövetség decemberben jelentette be, hogy globálisan egymilliárd dolláros ingyenes közvetítési megállapodást kötött a DAZN műsorszolgáltatóval, részben ebből fedezi a felmerülő költségeket.

A megújult torna mérkőzéseit 2025. június 15. és július 13. között rendezik meg. A torna döntőjét a New Jersey állambeli Metlife Stadionban rendezik. Ezen kívül Miamiban, Los Angelesben, Seattle-ben, Washingtonban, Atlantában, Nashville-ben, Charlotte-ban és Cincinnatiben játszanak még, míg Philadelphia és Orlando két-két arénát bocsát a szervezők rendelkezésére.

A klubvilágbajnokság csoportbeosztása

A csoport: Palmeiras, FC Porto, Al Ahly, Inter Miami
B csoport: Paris Saint-Germain, Atlético Madrid, Botafogo, Seattle Sounders
C csoport: Bayern München, Benfica, Boca Juniors, Auckland City
D csoport: Flamengo, Chelsea, Club León, Esperance Tunis
E csoport: River Plate, Inter, CF Monterrey, Urava Red Diamonds
F csoport: Fluminese, Borussia Dortmund, Ulszan HD, Mamelodi Sundowns
G csoport: Manchester City, Juventus, Wydad Casablanca, Al Ain
H csoport: Real Madrid, Red Bull Salzburg, Al-Hilal, CF Pachuca